Vélhetően megfojtották az edzésen a 17 éves birkózót

Startlap - Startlap
A tragédia másfél évvel ezelőtt történt, Rózsa György szülei pedig képtelenek feldolgozni a történteket.

Rózsa György ereje teljében lévő fiatal volt, aki imádott sportolni. A birkózás volt a mindene, ám az edzésen egy rossz mozdulat, egyetlen fogás, a „vasgyári fogás” az életébe kerülhetett.

„Ez veszélyes elem, többször felülvizsgálták – mondta a Blikknek az anya. – Az akkor ott lévők közül többen jelezték, hogy a gyerek az új fiúval ezt csinálta a tragédia előtt. A boncolási jegyzőkönyvben is az áll: a nyak leszorítása folytán fellépő reflexes szívhalál következtében halt meg. A klubnál azt mondták, pihenőt tartottak, amikor észrevették, hogy a fiam nem mozdul.”

Érthető, ha a tragédiáról nehezen beszél az édesanya, a veszteség ugyanis felfoghatatlan. Mint mondja, képtelen elfelejteni azt a pillanatot, amikor 2017. január 23-án kisfia edzője hívta, hogy baj van, és rohanjanak az edzésre, mert éppen újraélesztik.

„Percek alatt ott voltunk – tette hozzá. – Én a lábát, az apja pedig az arcát fogta. Közben a mentősök az életéért küzdöttek majd’ két órán keresztül, sajnos, hiába. A kórházba még bevitték, de tudtuk, nincs remény. Elment a csillagunk.”

Südi Henriették azóta is úgy hagyták fiuk szobáját, ahogy a végzetes nap reggelén hagyta, sőt még a mai napig küldenek a telefonjára üzenetet, születésnapjára pedig ajándékot vesznek.

A halálesettel kapcsolatban a rendőrség tanúkat hallgatott meg, ám nem indult eljárás, mivel feljelentés sem volt. Legalábbis mostanáig. A szülők ugyanis feljelentést tettek, amelyet első fokon még elutasítottak, ám másodfokon elrendelték a nyomozást. Szeretnék tudni, mi az igazság, miért kellett meghalnia Rózsa Györgynek birkózó edzés közben, és ha valóban fojtás miatt vesztette életét, azért ki a felelős.

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs

képcím

Elhunyt Tordy Géza színművész

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány