Véletlenül lett a Mad Max főszereplője Mel Gibson

Startlap - Startlap
63 éves lett az Oscar-díjas színész, rendező.

Mel Gibson amerikai születésű ausztrál színész, filmrendező és producer.

1956. január 3-án született Peekskillben egy 11 gyermekes családba hatodikként. Mel 12 éves korában a családjuk Ausztráliába költözött, apja így tiltakozott a vietnámi háború ellen, az idősebb fiúkat akkor már a besorozás veszélye fenyegette. A korai filmjeiben még jellegzetes volt az ausztrál akcentusa.

A Mad Max és a Halálos fegyver sorozattal lett ismert, majd megrendezte és főszereplője is volt A rettenthetetlen című filmnek. Ezzel megkapta a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Ő rendezte A passió és az Apocalypto című filmeket is.

A Mad Maxben véletlenül kapta ő a főszerepet. Először is amerikai színészt akartak szerződtetni, de aztán az alacsonyabb költségvetés miatt inkább erről lemondtak és ausztrál színészeket hallgattak meg. Gibson csak egy barátját kísérte el a válogatásra, de ha már ott volt, ő is kipróbálta magát. Számára is meglepetés volt, hogy akkor még ismeretlenül leszerződtették. Miatta egy hónappal el kellett tolni a forgatást, mert tanára nem engedte el az egyetemről, ahol éppen színjátszást tanult.

2004-ben a Forbes magazin a világ legbefolyásosabb sztárjának választotta és ugyan más tulajdonság alapján, de 1985-ben a People magazin is az első helyet adta neki: ő lett abban az évben a legszexibb élő férfi.

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka