Várkonyi Andrea: Nem fogok rosszat mondani a gyerekem apjáról

Startlap - Startlap
Lányuk érdekeit tartják szem előtt.

12 év együttélés után szakított Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor. A különválást hónapokig titkolták, majd egy héttel ezelőtt közleményben nyilvánosságra hozták:

„Mi magunk sem tudjuk, hogy mindez végleges vagy csak egy átmeneti időre szól. Békés és baráti kapcsolatban vagyunk egymással, ami Nóri lányunk miatt is kiemelten fontos a számunkra.”

„Nem fér bele, hogy a gyerekem apjáról bármiféle rosszat mondjak, nem is fogok. Őszintén mondom, én még mindig szeretem őt, mint embert. Már nem új a helyzet nekem, ugyanis hónapokkal ezelőtt szakítottam, illetve költöztem el, és talán pont ezért úgy érzem, hogy a neheze már lezajlott” – mondta a Lokálnak Várkonyi Andrea.

Azt szeretnék, hogy a nehéz időszak ellenére is amennyire lehet, nyugodt életet biztosítsanak lányuknak.

„Szeretném, ha nyugodt élete lenne, már olvas ő is és a korosztálya is, a saját eszközeimmel próbálom ennek az egésznek nem kitenni. Az is természetes, hogy nem szidjuk egymást Gáborral, azt hiszem, nem lehet olyan helyzet semmilyen körülmények között, hogy az egyik szülő a másikat szidja a gyereknek.”

Várkonyi Andrea nem csak Bocsinak fordított hátat: felmondott a TV2-nél, a menedzsmentjétől is megvált. A Best magazin úgy tudja, eddigi legjobb barátnőjével, Liptai Claudiával sem beszél már, pedig korábban családilag is összejártak, lányaik, Panka és Nóri is nagyon jóban voltak egymással. Azt nem tudni, ennek van-e köze a sztárpár szakításához.

Ez is érdekelhet

képcím

Várkonyi Andrea: A férjem érzelmi intelligenciáját tanítani...

képcím

Mészárosék luxusjachtja, Tóth Gabiék válása - A hét hírei...

képcím

Kiderült, ki a szuperjacht tulajdonosa, amin Mészáros Lőrincék...