Varga Mihály: az ellenzék be akarja csapni az embereket

Startlap - Startlap
A pénzügyminiszter a Kossuth Rádióban a túlóratörvényen kívül a gazdasági növekedésről és a minimálbér-tárgyalásokról is beszélt.

Varga Mihály pénzüggyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában többek között arról beszélt: az ellenzék szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló törvényt, be akarja csapni az embereket.

A miniszter kifejtette: a túlórakeret és a túlórarendszerek módosítása nem megy szembe az uniós irányelvekkel. A hazai szabályozás lehetővé teszi azt is, hogy a munkavállaló önként, saját beleegyezéséről írásban nyilatkozva többletmunkával több pénzt keressen. Hozzátette: jelenleg a munkavállaló van jobb helyzetben, mivel míg 2010-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség, most ez az arány már csak 3,6-3,7 százalék körüli.

A kormány akkor szólal meg a minimálbér ügyéről, ha a feleknek nem sikerült megállapodniuk

A szerdán eredménytelenül zártult minimálbér-tárgyalásokról Varga azt mondta, mindenkinek az lenne a legjobb, ha a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői meg tudnának állapodni, amire még van néhány nap az évből. Amennyiben ez nem sikerül, a kormánynak akkor kell nyilatkoznia. Arra is kitért, hogy a partnerektől azt kérték, a szociális hozzájárulási adó mértékétől függetlenül állapodjanak meg. A szociális hozzájárulási adó mértéke 27 százalékról indult, idén már 19,5 százalékra csökkent, jövő júliustól pedig további két százalékponttal mérséklődik majd kormány döntése értelmében.

Meglepően nagy a gazdasági növekedés

Varga Mihály a harmadik negyedéves növekedésről is beszélt, amiről azt mondta, mindenkit meglepetésként ért, hogy 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Jövőre is 4 százalék körüli emelkedésre számítanak. A rendkívül jó, lendületes gazdasági bővülés a pénzügyminiszter szerint alapvetően két elemre épül: a lakossági fogyasztás bővülésére és a beruházások növekedésére.

A családok évéhez kapcsolatosan Varga elmondta: egy olyan országban, amelynek csökken a népessége, gazdasági teljesítményének is kisebb jelentősége van, a kormányzat első számú céljának tekinti a népesedési folyamatok megváltoztatását. Ezért támogatják a gyermeket vállaló, gyermeket nevelő családokat, ezért segítenek otthonteremtési programmal, családi adókedvezménnyel, az óvodai, iskolai ellátás támogatásával, amit a jövőben is folytatni kívánnak, például 2019-től a kétgyermekes családok családi adókedvezménye tovább bővül.

Ez is érdekelhet

képcím

Gulyás Gergely: Ami most történik, ahhoz nincs közöm, de ha...

képcím

Kedden újabb 170 milliárd forint uniós forrás érkezett...

képcím

Orbánt videóra vették, ahogy Bánk bánt énekel szilveszterkor az...