Választási vitát rendez a köztévé

Startlap - Startlap
Az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Gyurcsány Ferenc már megkapta a meghívót, Donáth Anna pedig bejelentette részvételét.

Megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Így hamarosan pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc és valamennyi jogerősen listát állító párt elnöke kézhez veheti a DMSZ és MTVA hivatalos megkeresését

– olvasható az MTVA válaszlevelében, amit a DK politikusa, Dobrev Klára tett közzé a Facebook-oldalán. Az előzményről szólva azt írta, Molnár Csaba, a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista kampányfőnöke ma levelet írt az MTVA vezérigazgatójának és felszólította, hogy rendezzenek élő EP-listavezetői vitát a “köztévében”. Papp Dániel erre úgy reagált, hogy már a felszólítását megelőzően megkezdték a nyilvános vita megszervezését.

“Ezzel elhárult az akadály, hogy jövő pénteken mindenki ott legyen a Partizán által szervezett első vitán és Magyar Péternek sem érdemes újabb indokot találni arra, ha nem akar részt venni” – fűzte hozzá Dobrev Klára. A politikus azt is megosztotta a kommentek között, hogy a DK elnökét, Gyurcsány Ferencet már meg is hívták a vitára. Annak pontos időpontja még nem szerepel a meghívóban, az MTVA azt kérte, a vitán való részvételi szándékukat legkésőbb 2024. május 17., péntek, 12.00 óráig jelezzék vissza. 

Magyar Péter korábban ultimátumot adott a köztévének, kijelentette, ha az elkövetkezendő 10 nap alatt nem érkezik érdemi válasz a köztelevízió vezetőitől, hogy melyik nap és mikor lehet bemenniük élő, egyenes adásban egy választási vitára, akkor addig ott lesznek az MTVA Kunigunda utcai épületénél, ameddig nem engedik beolvasni a követeléseiket, vagy ameddig el nem kezdődik az élő vita. A közmédia pénteken reagált az ultimátumra.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője is posztolt, elfogadta a meghívást a vitára.Bejelentésében azt írja: “Megrendült a rendszer. A köztelevízió vitát szervez a pártok listavezetőinek részvételével. Az arrogáns hazugsággyár egy pillanatra úgy működik, ahogy működnie kellene. Egy pár órás vita, egy pár óra igazság nem fogja semmissé tenni a hosszú évek óta folyó agymosást és propagandát, de jelképes, szimbolikus ereje van. Azt jelzi, hogy a Fidesz legyőzhető, a rendszer leváltható. Én ott leszek a vitán, ahogy ott leszek azokon is, amit az ATV és a Partizán szervez.”

Címlapfotó: A Duna Televízió logója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda utcai székháza és gyártóbázisa előtt. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter minden hónapban felajánlja a fizetése felét

képcím

"Fontos kérdést" bocsátott szavazásra Magyar Péter

képcím

Magyar Péter a Várban mutatta meg az EP-lista jelöltjeit