Unokázós csalók próbálkoztak ismét – végül a nagymama verte át őket

Startlap - Startlap
A szokásos történettel próbálkoztak az idős nőnél.

Az „unokázós csalók” idős embereket próbálnak átverni azzal, hogy hajnalban felhívják őket egy történettel, miszerint ők a gyerekük, unokájuk, karambolozott, összetört egy drága autót és most azonnal pénzre van szükségük, hogy kifizessék a kárt. Ők a helyszínről nem mehetnek el, így egy barátjukat küldik a pénzért. A hajnali hívásnak – félig felébredve – sokan bedőltek már.

Ezzel próbálkoztak egy újbudai nőnél is, aki rájött a csalásra, így az időt húzta a telefonban azzal, mintha számolná az otthon levő pénzét. Közben egy másik telefonról már a rendőrséget tárcsázta. Megbeszélte a hívóval, hogy találkoznak az utcán a pénz átadása miatt, ott viszont már a rendőrök várták – írta a police.hu.

Elfogták a 22 éves budapesti csalókat, F. Gábor Márkot, G. Szabolcs Sándort és Cs. Lászlót. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit csalás vétség kísérlet miatt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd G. Szabolcs Sándort és Cs. Lászlót őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

11 év börtönt kapott a csaló influenszer

képcím

"Nemcsak téveszme, hanem veszélyes is, akárcsak Orbán maga" -...

képcím

Videók kerültek elő Merkely Béláról, ahogy fiatal lányokkal...