Új gázvezetékeken keresztül jöhet gáz Magyarországra

Startlap - Startlap
Tovább bővültek a földgázbeszerzési-lehetőségek.

Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezeték, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállítóBaltic Pipe lehetővé teszi, hogy Magyarország tovább tágítsa beszerzési lehetőségeit – jelentette ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.

Kiemelte: az energiaválság, a magas gázárak és az orosz források elérhetőségének visszaszorulása miatt Európában újra “virágkorukat élik” azok az infrastruktúra-fejlesztések, melyek alternatív forrásokat tesznek elérhetővé a régió számára.

 A közleményben tájékoztattak arról is, hogy augusztus végén befejeződött a Lengyelország-Szlovákia gázvezeték építése is, így a Balti-tengert az Adriával összekötő észak-déli gázfolyosó utolsó hiányzó eleme is a helyére került. A beruházásnak köszönhetően a horvátországi Krk-szigeti LNG-terminál, valamint a lengyelországi és litvániai terminálok között a földgáz fizikailag szállíthatóvá vált, illetve a régió összes országa számára elérhetők immár a Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Kaukázusban lévő, illetve a norvégiai gázforrások is.

Az új összekötővel 4,7 milliárd köbméter földgáz szállítása válik lehetővé Szlovákia felé, míg 5,7 milliárd köbméter az ellenkező irányba.

A fejlesztés Magyarország számára is lényeges, hiszen a vezeték üzembe helyezésével a kereskedők újabb alternatív földgázforrásokhoz férhetnek hozzá a meglévő HU-SK csővezetéken keresztül

– olvasható a MEKH közleményében.

 Felidézték azt is, hogy az elmúlt időszakban megvalósult gázvezeték-fejlesztések közül az Interconnector Greece-Bulgaria (IGB) vezeték október 1-jén, az új gázév első napján kezdte meg kereskedelmi működését. Az IGB 50 évre kapott működési engedélyt Görögországban és 35 évre Bulgáriában; teljes kapacitása, amellyel a gázvezeték megkezdte működését, évi 3 milliárd köbméter.

Tájékoztattak arról, hogy a lengyel Gaz-System által épített Baltic Pipe gázvezetéket a gázév elején részleges kapacitással helyezték üzembe; a vezeték maximális tervezett kapacitása évi 10 milliárd köbméter. Célja, hogy kiterjessze Lengyelország és Dánia, valamint a balti-tengeri régió és Közép- és Kelet-Európa más országainak gázellátási forrásait. A projekt közvetlen hozzáférést biztosít Lengyelország számára a norvégiai gázforrásokhoz.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Szombattól emelkedik a gáz lakossági piaci ára

képcím

Egy orosz tévében közölték, hogy "teljességgel lehetetlen...

képcím

Akit még Vlagyimir Putyin is gyászol: mi történik II. Erzsébet...