Úgy néz ki, belügyi irányításúak az MTVA-székház fegyveres őrei

Startlap - Startlap
Az Index érdekes dokumentumra bukkant.

Egyszerre akár több helyről,  a Belügyminisztériumtól (BM), az Alkotmányvédelmi Hivataltól, a Honvédelmi Minisztériumtól, sőt még a katasztrófavédelemtől érkező utasításokat is kötelességük végrehajtani az MTVA biztonságát ellátó fegyveres őröknek.

Az Index.hu cikke szerint, így ami Hadházyékkel történt hétfő reggel, amögött a BM által kiadott utasítás állt. Ráadásul szerintük lehetetlen, hogy a tévészékház őrségének parancsnoka a saját feje után ment volna, egy egyénileg meghozott döntés alapján.

A portál ugyanis egy olyan nyilvánossá tett prezentációra bukkant, amit bárki elérhet a Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök honlapjáról. Ezt a dokumentumot az MTVA jelenleg is regnáló őrségparancsoka, Veres István állította össze még 2011-ben. A jogszabályi alapja pedig a fegyveres biztonsági őrségről szóló 1997-es törvény, valamint szintén a témába vágó 1998-as belügyi rendelet.

Veres összeállításából pedig kiderül, az őrségnek el kell fogadnia és alkalmaznia is kell a Honvédelmi Minisztérium Központi ügyeletéről, valamint a BM ügyeletéről érkező parancsokat. Ugyanígy végre kell hajtaniuk az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hasonló szerveitől érkező utasításokat is.

Így hétfő hajnalban a fegyveres őrség tagjai valószínű felsőbb utasítást hajtottak végre, amikor botrányos körülmények között kidobták a köztévé épületéből Szél Bernadett és Hadházy Ákost, akik egyébként az ügyben feljelentést tesznek.

Ez is érdekelhet

képcím

"Fizessétek meg a tanárainkat!" - tízezres tömeg érkezett a...

képcím

Változik egy nyugdíjszabály szeptembertől

képcím

Kövér László: Az Európai Unió egy lehetetlen küldetés