Túraautó-világkupa: Michelisz harmadik lett a szombati futamon

A kora délutáni időmérő edzésen magabiztos előnnyel szerezte meg az első rajtkockát.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-04-28 17:07

Michelisz Norbert a harmadik helyen ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének első, szombaton rendezett futamán, amelyet a Hondával versenyző francia Yann Ehrlacher nyert meg.

A 33 éves Michelisz a kora délutáni időmérő edzésen magabiztos előnnyel szerezte meg az első rajtkockát, ám a startot nem kapta el igazán jól. A pilóta az első kanyarban már csak harmadikként fordult be, majd a következő kanyarig még két pozíciót veszített. A magyar versenyző egy helyet azonnal javítani tudott az első körben, ezután viszont “beragadt” a harmadikként száguldó francia Yvan Muller (Hyundai) mögé.

Michelisz a 12 körös verseny szinte egész ideje alatt Mullert üldözte és támadta, aztán két körrel a leintés előtt a célegyenesben sikerült megelőznie riválisát, így végül dobogóra állhatott a magyarországi hétvége első futamán.

A szabadkártyával induló Nagy Dániel (Hyundai) hetedik, Tassi Attila (Honda) 19., Szabó Zsolt Dávid (Seat) pedig 22. lett, míg utóbbi csapattársa, Nagy Norbert nem tudta befejezni a versenyt.
A WTCR programja vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, és további két futammal folytatódik a Hungaroringen.

Címlapkép:  MTI / Sóki Tamás

Mai nap hírei

Koronavírus: Kevesebben fertőződtek meg és a halottak száma is csökkent

168ora.hu3 órája

Rettegve várjuk a -17 fokot, miközben a jövő hét végén a feje tetejére áll a világ

propeller.hu4 órája

Schobert Lara csak Jack-kel szereti a kólát, noha még nincs 18

ifaktor.hu4 órája

Már nem titok, miért hagyta ott Harry és Meghan egykori házát Eugénia hercegnő

joy.hu18 órája

Ha a zsebedben tartod a telefonod, már valószínű te is érezted ezt: a fantomrezgések

unilife.hu18 órája

Vihart kavart a sanghaji infektológus vakcinaposztja

tozsdeforum.hu19 órája

„Más elengedett kézzel biciklizik – én betét nélkül menstruálok!”

wmn.hu19 órája

Idén érkezik az új elektromos Volkswagen ID.4

tisztajovo.hu19 órája