Tucatszám viszik a külföldiek a magyar használt autót

Startlap - Startlap
Utóbbi időben megnőtt a kül­földi ke­reskedők érdeklődése a magyar hasz­nált autók iránt. Mutatjuk az okokat.

Tavaly augusztus végén indult a forint gyengülése, 2018 júliusára pedig történelmi mélypontjára süllyedt a magyar fizetőeszköz az euróval szemben: míg 2017-ben 304 forintba került egy euró, addig július 3-án már 330 forinton jegyezték az árfolyamot. A gyengülő forint a gazdaság több területén érzékelhető hatással bír, hol az árakat növeli, hol az értékesítést befolyásolja. A használt autó piacon az autó export folyamatot gyorsítja, ilyen árfolyam mellett ugyanis láthatóan nő a külföldi érdeklődők száma a hazai kínálat iránt. A legtöbb vásárló a nyugati országokból érkezik, s alapvetően a fiatal, keveset futott gépkocsikat keresik, ugyanis egy-egy ilyen modellel jelentős haszonra tehetnek szert – olvasható a dasblog.hu-n.

A blog szerzői egy gyors számítást is elvégeztek, amiből kiderült, hogy egy autókereskedő akár több ezer eurót, megközelítőleg 1 millió forintot is profitálhat az árfolyamkülönbségen gépkocsinként.

“Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán méretes flottát vásárolnak fel hazánkban, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak, ami abból a szempontból hátrányos, hogy pont ezekre a kocsikra van szükség a hazai piacon ahhoz, hogy fiatalodjon a koros gépjárműállomány” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

A dasblog.hu a Központi Statisztikai Hivatal adatait is idézi, miszerint 2017-ben 18.956 autót vittek külföldre hazánkból az autókereskedők 27,1 milliárd forint értékben, elmondásuk szerint idén ez a szám várhatóan növekszik majd.

Ez is érdekelhet

képcím

Szombattól emelkedik a gáz lakossági piaci ára

képcím

Történelmi mélypontra zuhant a forint

képcím

Jöhet a fizetések euróban történő utalása?