Török választások: valószínűleg lesz második forduló

Startlap - Startlap
Kijöttek az első részeredmények a török köztársaságielnök- és parlamenti választásokról.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Folyamatosan dolgozzák fel a szavazatokat a török elnök- és parlamenti választásokon. 

Az Al Jazeera  – amely ezen az oldalon frissíti folyamatosan az eredményeket az Anadolu hírügynökség adatai alapján – azt írja, hogy 92 százalékos feldolgozottságnálErdoğan vezet 49,8 százalékkal, riválisa, Kilicdaroglu pedig 44,4 százaléknál jár. A szélsőjobboldali Sinan Oğan 5,3 százalékon áll.

A két nagy jelölt közötti kezdeti nagyobb különbség eddig a feldolgozottság előrehaladtával folyamatosan csökkent, és a legnagyobb városok választókerületeiből csak most jönnek majd az eredmények.

 A győzelemhez 50 százalék szükséges, ha ezt egyik jelölt sem éri el, két hét múlva második kör döntene.

Az ellenzék manipulációval vádolja az állami hírügynökséget

Az eredményekről az Anadolu török állami hírügynökség nem hivatalos szavazatösszesítőjét lehetett ismerni. A párhuzamos szavazatszámlálást folytató ellenzék azonban manipulálással vádolja az Anadolut, szerintük az AKP összeszámolt szavazatait előbb közlik, ami eltorzította a részeredményeket – írja a hvg.hu.

Isztambul és Ankara ellenzéki városvezetői közös közleményükben állítják, hogy pártjuk, az ellenzéki Köztársasági Néppárt adatai alapján nem Erdogan, hanem kihívója, Kilicdaroglu vezet a választásokon.

Helyi idő szerint délután 17 órakor (közép-európai idő szerint 16 órakor) bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választásokon. A voksolás a török híradások szerint rendbontások nélkül ért véget – írja az MTI. 

A 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint reggel 8 órától (közép-európai idő szerint 7 órától) járulhattak az urnákhoz.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében helyi idő szerint este 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele. Ez vonatkozik a részvételre is.

A  török média többnyire olyan információkat közölt a nap folyamán, hogy az állampolgárok mit vigyenek magukkal a szavazóhelyiségekbe, valamint milyen egyéb, az alkohol eladására és nyilvános fogyasztására, továbbá fegyverviselésre vonatkozó megszorítások vannak érvényben éjfélig az országban. A török sajtó emellett beszámolt arról, hogy az állami vezetők, valamint az elnökjelöltek hol járultak az urnák elé.

Recep Tayyip Erdoğan elnök egy isztambuli iskolában adta le voksát. A szavazóhelyiségben nyilatkozva azt mondta: a török demokrácia erejének demonstrálása szempontjából nagyon fontos, hogy minden választópolgár leadja a szavazatát.

Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, akit Erdoğan legfőbb kihívójának tekintenek, egy ankarai iskolában voksolt. Távozóban az épület kapujánál felszólalva kijelentette: “mindannyian nagyon hiányoltuk a demokráciát, hogy együtt legyünk, hogy átöleljük egymást. Ezután – meglátjátok – eljő a tavasz”.

Az YSK elnöke, Ahmet Yener pénteken azt mondta, hogy a nem végleges eredményeket még a választások napján, tehát vasárnap kihirdetik.

Muharrem Ince korábban visszalépett

Az államfőválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan fő riválisa Kemal Kilicdaroglu, aki 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnöke. Rajtuk kívül versenyben van még Sinan Ogan volt jobboldali parlamenti képviselő is, de az ő esélyei messze elmaradnak vetélytársaiétól. Erdogannak csütörtökig volt egy harmadik kihívója is, Muharrem Ince, de ő visszalépett, egyébként szintén alacsony támogatottsággal bírt.

Mindegyik elnökjelölt mögött egy pártszövetség áll, nem csupán párt. Erdoğant a Nép Szövetsége, Kilicdaroglut a Nemzet Szövetsége, míg Ogant az Atya Szövetsége támogatja.

Amennyiben a május 14-i elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy voksot, akkor két héttel később, május 28-án második fordulót is tartanak. A parlamenti választás egyfordulós. 

Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van.

A török hatóságok összesen 64 113 941 választópolgárt vettek nyilvántartásba, 60 697 843-at belföldön, 3 416 098-at pedig külföldön.

Négymillió 904 672-en először élhetett a voksolás lehetőségével.

A külföldön élő törökök április 27. és május 9. között szavazhattak Törökország diplomáciai külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain május 14-én 17 óráig még ők is voksolhattak. Május 9-ig 1 817 010 külföldi török élt választójogával, a részvételi arányuk 53,19 százalékos volt. Az ő szavazócéduláikat a közelmúltban Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Törökország megszavazta Svédország NATO-csatlakozását

képcím

Orbán Viktor meghívta a svéd miniszterelnököt Magyarországra

képcím

A török parlament külügyi bizottsága jóváhagyta a svéd...