Több millió forinttal drágulhatnak a CSOK-os lakások

Startlap - Startlap
Az áfaked­vezmény kivezetésének hírére felbolydult az új lakások piaca.

27 százalékos áfa mellett egy 80-100 négyzetméteres házat a jelenlegi áraknál minimum 4 millió forinttal drágábban lehet majd felépíteni – írja a Világgazdaság. A 2016-ban az új lakásokra bevezetett kedvezményes 5 százalékos áfa ugyanis már csak 2019 végéig él.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke elmondta: tagvállalataiknál a teljes újlakás-piacinál jóval nagyobb, 50 százalék fölött van a CSOK-os vásárlók aránya.

Az adókedvezmény kivezetése egy eleve drágulás előtt álló piacot sújt, ugyanis 2020-tól csak a közel nulla energiaigényű épületekre adnak majd használatbevételi engedélyt, amelyek felépítése áfakulcstól függetlenül is milliókkal kerül többe.

A hír hallatára mindenki szeretne gyorsan találni egy 5 százalékos áfával érvényes megoldást az amúgy is telített piacon, ami további áremelést generál.

Az ÉVOSZ reméli, hogy 27 helyett csak 18 százalékig nő az áfa, ami mellett szerintük még nem “zuhanna össze” a piac.

Ez is érdekelhet

képcím

Szakértő arról, hogy mennyi lehet a novemberi nyugdíj

képcím

Kiderült, mikor lesz az egészségügyi szakdolgozók következő...

képcím

Így változik a babaváró támogatás és a csok - megjelent a...