Tiltakozásul saját költségén építtette meg Moldva első méter autópályát egy román vállalkozó

Startlap - Startlap
Betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal, leállósávval és sebességkorlátozó táblával.

A kelet-romániai Suceava megyében Stefan Mandachi vállalkozó megépítette a romániai Moldva tartomány első, mindösszesen egy méter hosszú autópályáját, tiltakozásul amiatt, hogy ez az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol még nem épült autópálya.

Mandachi – aki a vagyonát gyorsétkezdékkel alapozta meg – hétfői sajtóértekezletén számolt be arról, hogy valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos “gyorsforgalmi” útszakaszt építtetett a Voronet és Putna közötti országút közelében. A sztráda mellé egy óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték, ahogy az a munkálatokról készült videófelvételen is látszik:

 

A pályát március 15-én, 15 órakor avatják fel, ekkor az üzletember 15 perces demonstrációra (tevékenysége 15 perces megszakítására) buzdít mindenkit, aki hozzá hasonlóan szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét.

Mandachi azt mondja, Romániában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, ami több, mint az 1989-es forradalom halálos áldozatainak száma, és számításai szerint ő maga is “több mint másfél évet veszített az életéből”az autópályák hiánya miatti plusz autóvezetés által. A férfi hangsúlyozza, hogy nem politizál, de egy helyi hírportál szerint ő finanszírozta a “Románia autópályákat akar” feliratú óriásplakátok kihelyezését szerte az országban.

Tavaly májusban gépkocsivezetők százai demonstráltak Bukarestben a moldvai megyéket a fővárossal, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópályák megépítéséért. Az erősödő társadalmi elégedetlenség hatására a parlamenti ellenzék ősszel megszerezte a kormánytöbbség támogatását, és törvényt fogadtattak el az Erdély és Moldva között húzódó “Egyesülés Autópályájának” létrehozásáról.

Ez is érdekelhet

képcím

Román miniszterelnök: sosem lesz "semmilyen Székelyföld"...

képcím

Romániában újabb emberi maradványokat találtak a leégett...

képcím

Megérkeztek az első fotók a leégett román panzióról