Hiába ígérték, szinte kizárt, hogy a bárányhimlő elleni oltás januárra bekerüljön a kötelezők közé

Startlap - Startlap
Nyárra kellett volna kiírni, de még mindig nincs tender.

Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében (TED) a bárányhimlő elleni védőoltás vakcinatendere még mindig nem jelent meg, ami az oltóanyagpiac iparági szereplői­ szerint azt jelenti, hogy minden bizonnyal ez az oltás nem kerül be a nemzeti oltóprogramba 2019 elején – írja a Világgazdaság.

Pedig a márciusi Kormányinfón Lázár János még azt mondta, január elsejétől a Nemzeti immunizációs program keretében a kétéves kisgyermekeket bárányhimlő elleni oltásban részesítik.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a regisztrált bárányhimlős megbetegedések száma évi 38-40 ezerre tehető, de a gyermekorvosok szerint inkább évi százezer fertőzöttről van szó. Ez az európai országok között az egyik legmagasabb fertőzési arány.

A kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumának július 31-ig adott határidőt a közbeszerzési eljárás kiírására. A lap az ügyben hiába kereste a tárcát, nem válaszoltak a kérdésükre. Az iparági szereplők viszont elmondták: még ha ki is írnák most a tendert, ez a két hónap arra is kevés, hogy az oltóanyaggyártók ajánlatot tegyenek, arra pedig pláne, hogy a nyertes január 1-jére elegendő mennyiségű vakcinát állítson elő.

Ez is érdekelhet

képcím

Víz nélküli csónakázó tó épült 15 milliós napelemes budival...

képcím

Az EU mai döntését nem fogja lenyelni Moszkva

képcím

Sötét jövőt jósol az IMF: 2023 még az idei évnél is rosszabb...