Steiner Kristóf: Nem vagyunk szörnyetegek

Startlap - Startlap
A műsorvezető elmesélte, milyen volt, amikor téglával dobálták homoszexualitása miatt, hogyan zárta börtönbe önmagát, és miért vállalta végül mégis igazi énjét. Bulvárösszefoglaló.

Steiner Kristóf: Azt sem bánom, ha agyontaposnak, mert van mögöttem 750 millió ember

Én vagyok a négy fal között is boldog meleg férfi, aki nem akar semmi mást, mint békében élni

– így kezdi Steiner Kristóf azt az egyszerre boldog és fájdalmas, és egyben nagyon okos írást, amelyet a nemzetközi előbújás-nap alkalmából írt, és amelyet erre a linkre kattintva olvashatsz el. Steiner feltárja, hogyan éli meg homoszexualitását egy olyan világban, ahol a kormány egy ember jogait attól teszi függővé, hogy férfit vagy nőt szeret, hogyan bántalmazták őt nemi identitása miatt, milyen érzés volt éveken át börtönbe zárnia önmagát, miért vállalta mégis igazi énjét, és hogyan képzeli el a boldog jövőt.

Steiner egyébként rendszeres vendégszerzője Utazás rovatunknak: ezen cikkében Lengyelországba, ebben pedig Görögországba kíséri kalandokra éhes olvasóit.

Vajna Tímea megszólalt, miután kiderült, hogy ő lett Andy Vajna gigantikus vagyonának egyetlen örököse

A 24.hu felkereste Vajna Tímeát, miután napvilágott látott a hír, hogy ő örökölte januárban elhunyt férje, Andy Vajna vagyonát, ami tulajdonképpen egy borzasztóan nagy értékű cég. Mennyi pénzről van szó, és mit nyilatkozott az özvegy az örökségről?

“Nem akarok ilyesmikről hallani a vacsoraasztalnál” – Frei Tamás elmondta, miért van egyre kevesebb magyar barátja

Frei Tamás négy városban lakik egyszerre, jelenleg épp Firenzében tartózkodik, de legtöbb idejét még mindig Magyarországon tölti – tudtuk meg egy vele készült interjúból. Ugyanakkor egyre kevésbé szívlel valamit a magyarokban, ami miatt jelentősen megfogyatkozott itthoni barátai száma.

Szily Nóra élete egyik legnagyobb tragédiájáról vallott: ezért tűnt el a nyilvánosság elől

Ha kíváncsi vagy, mi történt a műsorvezetővel, akkor ezt a cikket olvasd el

Amerikában börtönbe került, majd kitoloncolták az országból Hamvai PG-t

Hamvai PG a tengerentúli magyaroknak szeretett volna zenélni, egy ott élő magyar azonban feljelentette őt. Ennek börtön, majd kitoloncolás lett a vége.

Íme Gretan Thunberg anyja, ahogy a 10 évvel ezelőtti Eurovízión diszkósított operát énekel

A híres fiatal klímaaktivista édesanyját Malena Ernmannak hívják, és operaénekesként tevékenykedett. Az alábbi cikkben róla láthatsz egy nem mindennapi felvételt, amelyen fehér estélyiben diszkó-operát énekel Oroszországban, az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Dopemant kitoltották Debrecenből

Dopeman a Húzós című műsor vendége volt, ahol elég érdekes dolgokról esett szó: egyrészt elmesélte, miből tartja fenn magát, mióta a zene már csak a hobbija, de ezen kívül arról is beszélt, hogy elűzték a fesztiválokról, kivágták a hangját egy Fábián Julival közös slágerből, sőt, Debrecenből is kitiltották.

Így végezhetett gyilkosa VV Fannival – megvan a vádirat, B. László akár élete végéig börtönben lehet

Akár életfogytiglan tartó börtönt is kaphat a Való Világból ismert Novozánszki Fanni megölésével vádolt B. László, aki a vádirat szerint értékei reményében végezhetett a fiatal lánnyal. A következő cikkben elolvashatod, hogyan történhetett a gyilkosság a Fővárosi Főügyészség szerint.

Molnár Anikó: Elváltozást találtak az agyamban

Molnár Anikó saját bevallása szerint hipochonder, arra azonban ő sem számított, hogy gyakori fejfájásai mögött egy súlyos kór áll…

“Dugd fel a seggedbe a dalod”: így fajul el Tina Turner és Elton John viszonya

Fotó: Bobby Bank/WireImage

Még meg se jelent Elton John önéletrajzi kötete, máris egy nagyon érdekes történetet ismerhetünk meg a könyvből: kiderült, hogy Tina Turner sírásig zaklatta őt kegyetlen megjegyzéseivel a kilencvenes években, mígnem egy ponton Elton Johnnál betelt a pohár.

Ez is érdekelhet

képcím

Vajna Tímea újra férjhez ment

képcím

Elhunyt Tina Turner

képcím

Megúszta az életfogytiglant VV Fanni gyilkosa