Sertésinfluenza végzett az oltásellenes újságíróval

Startlap - Startlap
Isten nem ver bottal.

Elhunyt egy 26 éves újságíró az Egyesült Államokban sertésinfluenzában. Az esetben az a szomorú, hogy Bre Payton rendszeresen oltásellenes cikkeket jelentetett meg, a sertésinfluenza viszont, amely a halálát okozta, egy oltással megelőzhető lett volna – írja az Azonnali.

A jobboldali médiafelületek rendszeresen foglalkoztatták

Payton rendszeresen közölt olyan jobboldali médiumokban, ahol teret adtak a nézeteinek, így a Fox News-ban vagy a One America News Network-ben is. A munkaadó lapja, a The Federalist folyóirat megerősítette a halálhírt a család közlésére hivatkozva. Eszerint a nőre múlt héten találtak rá eszméletlen állapotban san diegói otthonában, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, és megállapították, hogy a H1N1 influenza végzett vele.

Hírhedt oltáskritikus volt

Payton nemrég még vehemensen kritizálta az oltási kampányokat a Fox News adásaiban, a Twiterre pedig azt írta, hogy „az oltások tulajdonképpen a sátán vakcinái.”

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Idea Intézet: 100-ból 12 magyar utasítja el teljesen az oltást

képcím

A kormány 30 évre titkosította, hogy mi történt a...