Sebestyén Balázsék humorosan üdvözölték a hallgatókat, akiket 'elvettek' Bochkoréktól

Startlap - Startlap
Köztük magát Bochkor Gábort is, remélve, hogy már őt is új hallgatóik között tudhatják.

Csütörtök éjfélkor végleg elhallgatott a Music FM, és a rádióval együtt Bochkor Gábor reggeli műsora, az Önindító is távozott. Péntek délelőtt a Rádió 1 adásában Sebestyén Balázs és társai örömmel fogadták új hallgatóikat, akik számára még a játékszabályokat is felelevenítették – írja a Bors.

Lesz majd egy picit fura fájdalom az arcotokban, egy kis izomhúzódás holnap. Nem kell megijedni, ezt úgy hívják, humor, amitől elszoktatok. Ne ostorozzátok magatokat, ha fel-felröhögtök, tudjuk, hogy kemény idő­ket éltetek át

– közölte a konkurenciától átigazoló új közönségnek Balázsék. Egyébként arról szó sincs, hogy nem tanúsítanának együttérzést Music FM-es kollégáik felé: a sajtón keresztül is kifejezték részvétüket, valamint csütörtökön élőben kapcsolták Bochkor Gábort, aki elmondta, hogy a pénteki napot a lányával tölti Ausztriában. A műsorból péntek reggel is üzentek Bochkornak: remélték, hogy ő is a Rádió 1-et hallgatja, miközben Ausztria fele tart lányával.

Ez is érdekelhet

képcím

"Tényleg arra vártál, hogy bejön?" - Vadon Jani nélkül indult a...

képcím

Vadon Jani 15 év után otthagyja Balázsékat

képcím

Orosz katonai gépet vettek üldözőbe a svédek - fotókon a hét...