Sargentini: Kérdőre kell vonni Orbán Viktort

Startlap - Startlap
A képviselő szerint az Európai Néppártnak meg kell kezdenie az etikai nagytakarítást.

Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához – jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak.

A politikus elmondta:

nem várható, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt szerdai politikai közgyűlésén. 

Nem elég, amit Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője a Fidesz jobb útra térítése érdekében csinál. Webernek egyértelmű döntést kell hoznia, hogy merre kormányozza az EPP-t, hagyja-e annak jobbra tolódását – közölte Judith Sargentini.

A képviselő elmondta: noha az Európai Unió Tanácsa nagy jelentőséget tulajdonít a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok fenntartásának, nem teljesíti ígéreteit, ha nem tudja “behúzni a vészféket”, hagyva így, hogy egy tagállam kormánya következmények nélkül sértse meg rendszerszinten az Európai Unió alapértékeit.

Orbánnak, noha tett gesztusokat, vissza kell térnie a demokrácia útjára. Ezért a nyilvánosság felhasználásával nyomást kell gyakorolni az uniós tanácsra és a tagállamokra

– tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy fél évvel az általa jegyzett jelentés elfogadása után nem történt semmilyen lényegi intézkedés az ügyben.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire