Pestises lett egy amerikai gyerek

Startlap - Startlap
Nem tudni, hogy a beteg hol fertőződött meg.

Pestissel diagnosztizáltak egy gyereket Idaho amerikai szövetségi államban. Az Idaho State Journal című helyi lap az északnyugati szövetségi állam egészségügyi hatóságaira hivatkozva jelentette a hírt.

A megbetegedés az idahói főváros, Boise mellett fekvő Elmore megyében történt. Sem az egészségügyi hatóságok, sem a sajtójelentések nem hozták nyilvánosságra a beteg gyerek nevét és életkorát. Azt mindazonáltal közölték, hogy “állapota javulóban van”.

Az egészségügyi hatóság járványügyi szakemberei szerint nem tudni, hogy a gyerek hol fertőződött meg, nemrégiben tért vissza ugyanis egy oregoni kirándulásról. Oregon állam Idaho egyik nyugati szomszédja.

1940 óta ez az ötödik eset, hogy valaki pestisben betegedett meg Idahóban. A legutóbbi két megbetegedést 1991-ben és 1992-ben észlelték, mindkét páciens tökéletesen felépült. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban évente átlagosan hét pestises megbetegedést regisztrálnak.

A betegséget – amely a középkor rettegett járványa volt, milliókat pusztított el és egész településeket tizedelt meg –  a rágcsálók, köztük patkányok, mókusok bolhái terjesztik. Ma már antibiotikumokkal kiválóan gyógyítható.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Irán több mint kétszáz drónnal és rakétával támadta Izraelt

képcím

Kiderült, mit fog csinálni Orbán az Egyesült Államokban

képcím

Végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült...