Péntektől fürödhetünk Gerendai Károly új magánstrandján

Startlap - Startlap
Összesen 10 ezer embert képes befogadni a komplexum.

A tavalyi tesztüzem után pénteken elindul Gerendai Károly Lupa-tavi strandprojektje. A tó körül 2,5 kilométeres strandszakaszt alakítottak ki, ezen belül egy olcsóbb és egy drágább (hétköznap 1000-2500, hétvégén 1500-3500 forint) belépővel elérhető szakaszok lesznek – írja a Napi.

Összesen 10 ezer embert képes befogadni a komplexum és kétezer autó tud parkolni a bejárat mellett. A parkolásért óránként 200 forintot kell fizetni, de a díj 1000 forintban maximalizálva van. Aki a tömegközlekedést választja, annak a szentendrei HÉV vonalán a Budakalász megállónál kell leszállnia, ahonnan villanybuszokkal viszik a strandhoz a vendégeket. A másik megoldás az óbudai Auchan-járat, amely ingyenes és megáll a strandnál is.

A tó mellett kialakítottak többek között egy vízi kalandparkot, wakeboardcentrumot, strandfoci- és strandröplabdapályát, játszóteret. A tavon emellett evezni és vitorlázni is lehet. Több új étterem is várja a vendégeket, például a Gerendai résztulajdonában lévő Michelin-csillagos Costes éttermek strandverziója is megtalálható a parton.

Az üzletember egy korábbi interjúban elmondta, „papírunk van róla, hogy ez a legtisztább tó ma az országban”.

Gerendai a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza kérdésére  elárulta: az ingatlanért és a tóért több mint 1,2 milliárd forint adtak, ezen felül eddig további 1,8 milliárdot költöttek a komplexumra.

Ez is érdekelhet

képcím

Gyönyörű juharfát mérgeztek meg Csopakon

képcím

Itt van a legjobb balatoni strandok listája

képcím

Kitalálod, melyik ország fővárosában járunk? Kvíz