Palik László ma 56 éves

Startlap - Startlap
De hova tűnt Damon Hill?

Kevesen tudják, de a ma 56 éves Palik Lászlót egykor édesanyja protezsálta be ismeretlenül Vitray Tamáshoz.

Egykor elképzelhetetlen volt nélküle Magyarországon Forma-1-es közvetítés, jellegzetes hangjára, stílusára, sőt “Hova tűnt Damon Hill” mondatára a mai napig rengetegen emlékeznek.

1985-ben a Közgázon szerzett diplomát, de mindig is riporter szeretett volna lenni, így a taxizásból élő Palik édesanyja írt levelet ismeretlenül Vitray Tamásnak, beajánlva fiát.

A sportosztály akkori vezetőjeként találkozott is a vele, de rögtön leszögezte, nem tud állást biztosítani számára. Viszont Palik elmondta, hogy ő csak tanulni akar tőle – így került idővel az akkori Magyar Televízióhoz.

1986–1995 között a Telesport szerkesztőségének munkatársa volt, 1991–1992 között pedig az osztályvezetője.

Külső munkatársként a kilencvenes évek végétől az MTV-nél, illetve a 2002 és 2010 között az RTL Klubnál közvetítette az F1 futamait.

2001-ben a Hungaroring Sport Rt. elnöke lett, ahol 2010-ig maradt vezetőként.

Felesége, Marsi Anikó a mai napi aktívan tévézik, jelenleg a TV2 műsorvezetője.

 

Forrás: Wikipédia

Nyitókép: MTI / Földi Imre

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka