Ötmillióért akarta eladni születendő gyermekét a magyar pár

Startlap - Startlap
Ötmilliót kértek gyermekükért cserébe.

A Pest Megyei Főügyészség emberkereskedelem előkészületének vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik születendő gyermekük örökbe adásáért ötmillió forintot kértek – tudatta Szabó Ferenc főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Pechjükre egy újságírótól követeltek pénzt

Az ügyészség közlése szerint egy újságíró az örökbefogadás kérdéseit érintő riportjához anyagot gyűjtött 2016 és 2017 folyamán, ezért az interneten több apróhirdetést adott fel. A hirdetések azt tartalmazták, hogy a párjával együtt szeretnének nyílt örökbefogadással kisbabát magukhoz venni, és várják olyan kismama jelentkezését, akinek nincs lehetősége felnevelni a gyermekét, és ilyen módon gondoskodna a baba jövőjéről. Az újságíró ténylegesen nem akart gyermeket örökbe fogadni. A bűnügy két vádlottja, egy férfi és az élettársa 2018 januárjának első napjaiban olvasta a hirdetést, a nő gyermeket várt. A születendő babát nem akarták megtartani, a terhességet megszakító műtét időpontja is ki volt már tűzve. Eldöntötték, oly módon próbálnak pénzt szerezni, hogy felkeresik a hirdetés feladóját és több millió forintot kérnek a születendő gyermekük örökbefogadásáért.

Kétmilliót előre kértek

A főügyész ismertette: a férfi és a nő személyes találkozót beszélt meg a hirdetés feladójával, ahol a férfi előadta, hogy “mindennek ára van”, és azt mondta, hogy ötmillió forintot kérnek a születendő gyermekük örökbe adásáért. Ebből kétmilliót rögtön az elején, a többit hat hónapra elosztva kért. Az újságíró kitért a felajánlás elől. A nő megszakította a terhességét – fűzte hozzá a közlemény. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék dönt.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter a bizonyítékáról: Varga Judit maffiakormányról...

képcím

Egy újabb pedofilügy: Békésben tizenéves fiúkat molesztált a...

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...