Orbán: A 16-18 éves korosztályt is beoltjuk

Startlap - Startlap
Szombat reggeltől életbe lép a járványügyi korlátozások enyhítésének újabb szakasza. Interjú a miniszterelnökkel.

A legfontosabb hír, hogy újabb szakaszhatárhoz érkeztünk: szombat reggeltől életbe lép a járványügyi korlátozások enyhítésének újabb szakasza, többek között a kijárási tilalom kezdete éjjel 12 óra lesz, a boltok, vendéglátóegységek este 11-ig lehetnek nyitva, a védettségi igazolványokkal rendelkezők és kiskorúak felnőtt kíséretében több helyet is látogathatnak majd (például mozi, étterem, sportesemények stb.) – mondta el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor.

Orbán Viktor bejelentette: döntés született arról, hogy az érettségi vizsgák, tehát május 10-e után a 16-18 éves korosztályt is oltani fogják, Pfizer-vakcinával. Hozzátette: aki igényli, ma még kaphat Pfizer-védőoltást, de legközelebb csak hetek múlva lesz rá lehetőség ismét, mert most félre kell tenni a 16-18 éveseknek.

A külföldi utazásokról szólva elmondta: felhatalmazta Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy kétoldalú alapon megállapodásokat kössön a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról minden erre hajlandó országgal. Hozzátette: két országgal, Szerbiával és Montenegróval  már meg is egyeztek, a tárgyalások pedig folytatódnak, először a szomszédos országokkal. A kormányfő szerint a kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd bárhova. Mint fogalmazott, biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen hátrány nem éri majd a magyarokat, bármilyen vakcinával is vannak beoltva, “minden magyar utazhat, ha akar”.

Arra a kérdésre, hogy a lagzira készülők nem értik, miért nem tartható egyelőre esküvő, miközben például sporteseményekre lehet menni, Orbán azt válaszolta: ez azért van, mert a sportesemények csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, de oltási szempontból a násznép összetétele vegyes, “nem akarjuk ketté választani őket oltottakra és még nem oltottakra”.

Elhangzott: éjszakai horgászat szombattól éjfél után is lehetséges.

A nyitás következő lépcsőfoka 4,5 vagy 5 millió lesz? – hangzott el a következő kérdés: “Nem tudjuk még” – jött a válasz. Orbán szerint az oltási kapacitásunk nagyobb jelenleg, mint amennyien fel kívánják venni az oltást. 

A miniszterelnök azzal indokolta az egyetemek átalakításáról szóló döntést, hogy “rendkívül rugalmatlan a felsőoktatási rendszer, és a fénye is megkopott már az egyetemeinknek”, a nemzetközi rangsorokban nem állunk jól, pedig “sok a tehetség”. A világ legjobb egyetemei alapítványi formában működnek, ezért döntött e mellett a magyar kormány. Hozzátette: az új rendszer sikeres, “már az egyetemek jelentkeznek, hogy ők is szeretnének ígéretesebb formában működni, őket pedig befogadtuk”.

A kormánypárti emberek 71 százaléka oltáspárti, a baloldaliak esetében ez a szám 59 százalék – mondta egy másik felvetésre Orbán. Kijelentette: a baloldal oltásellenes, a kampányuk nem volt eredménytelen. “Én azonban szeretnék a baloldali emberekhez is szólni. Azt kérem tőlük, hogy ne hallgassanak a saját pártjaikra, az ő oltásellenes kampányuknak ne üljenek fel, oltassák be magukat, mert az oltás nemzeti ügy” – érvelt a miniszterelnök.

Az interjú végén a műsorvezető Nagy Katalin megemlítette, hogy Orbán Viktor csütörtökön feladott egy dísztáviratot az édesanyjának. A végleg megszűnt távirat-szolgáltatással kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, ez egy történelmi pillanat volt, „nem akartam, hogy az életem egyik darabja úgy tűnjön el, hogy nem vetek rá egy búcsúpillantást”. Orbán reméli, hogy lesz lehetősége vasárnap felköszöntenie az édesanyját anyák napja alkalmából. Ehhez kapcsolódóan elmondta: szerinte a nőket, az anyákat viselte meg legjobban a pandémia. Hozzátette: minden tiszteletet megérdemelnek.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire