Nyáron választják szét a bangladesi ikrek koponyáit, addig Budapesten maradnak

Startlap - Startlap
És folyamatos kezelésekre járnak majd, hogy a szöveteik készen álljanak, mire eljön a rizikós beavatkozás ideje.

A bangladesi sziámi ikrek január végi második műtétje a várakozásoknak megfelelően alakult, azonban a nagy koponyaszétválasztó operációig még több hónap van hátra, amelynek ideje alatt a gyermekekre rendszeres kezelések várnak.

Az ikrek jól vannak, már játszanak, minden nap megnézzük őket. Fájdalomcsillapítót és antibiotikumot kapnak, rendben vannak, úgyhogy bizakodva nézünk a jövő elé

– közölte a TV2 Mokka című műsorában a beavatkozást végző dr. Pataki Gergely plasztikai sebész, aki egy általa kifejlesztett expandert ültetett be a gyermekek koponyacsontja alá. Erre azért volt szükség, hogy nyújtsa a bőrt és a szöveteket, ami által majd az elválasztó műtét után keletkező szövethiányt a gyerekek saját szöveteivel pótolhatják.

Az expander egy szilikonlabdára hasonlító eszköz, amelybe a következő 100-150 nap során hetente egy kevés folyadékkal fecskendeznek be, így növelve a mértét. A Semmelweis Egyetemen MRI vizsgálat segítségével részletgazdag, háromdimenziós modellt nyomtattak a gyermekek agyáról, amelyen az orvosok gyakorolnak, és a műtét egyes szakaszait is modellezhetik. A szétválasztó operációt dr. Csókay András idegsebész és csapata végzik, akik minden héten tréningeznek a bonyolult beavatkozásra.

Ez is érdekelhet

képcím

Zacher Gábor: A kötelező oltásnál a kormány úgy tett, mint...

képcím

Ennyit fizetsz magánműtétekért várólista nélkül

képcím

Idősek milliói szegényednek el a magyar kormány...