Nő a nyugdíj, de fogy a nyugdíjas

Startlap - Startlap
A korhatár emelése lehet a jelenség hátterében.

Az ellátások folyósításáért is felelős Magyar Államkincstár adataiból az derül ki, hogy januárban 2,15 millió nyugdíjas átlagosan 130 491 forintos ellátást kapott havonta, ami 4,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál – írja a Világgazdaság.

Emelkedik a korhatár

Kismértékben csökkent a nyugdíjasok száma tavaly januárhoz képest – derül ki a Magyar Államkincstárnak (MÁK) a laphoz eljuttatott adataiból. Az idén januárban 2 156 622 nyugdíjellátást folyósítottak, vagyis 6443 fővel kevesebben kaptak nyugdíjat vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást, mint egy évvel korábban. A minimális csökkenés mögött nem annyira demográfiai adatok húzódnak meg, inkább a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedése. Ez év januárjától már 64 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár, és 2022-ig két lépcsőben éri el a megcélzott 65 évet.

Meg a nyugdíj is

A 2,15 millió nyugdíjas közül öregségi ellátást 2 031 674 biztosított kapott, 2019 januárjában az átlagos ellátás összege pedig 134,9 ezer forint volt, ami 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál. Most januárban a nyugdíjak 2,7 százalékkal emelkedtek, az átlagnyugdíj gyorsabb növekedése a nyugdíjak állományának cserélődéséből ered: az elhunytak nyugdíjai jellemzően átlag alattiak, a nyugdíjrendszerbe belépők ellátásai viszont meghaladják azt, így az átlagnyugdíj növekedése minden évben némileg magasabb a nyugdíjemelés mértékénél. Az öregségi nyugdíjasok harmada, azaz 675 ezer ember a saját ellátása mellett átlagosan 37,4 ezer forintos kiegészítő ellátást is kapott, így esetükben az egy főre jutó ellátás átlaga 172,4 ezer forint volt. Eközben tavaly de­cemberben a nettó átlagkereset 239 400 forint volt, amelyet ha összevetünk a decemberi 131 276 forintos átlagos öregségi nyugdíjjal, 54,8 százalékos arányt kapunk.

Ez is érdekelhet

képcím

TASZ: ellentétes az Alaptörvénnyel a védettségi igazolvány

képcím

Orbán Viktor elárulta, mikor érkezik Magyarországra az első adag...

képcím

Ötször kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok