Nem árt tudni: így változik a közösségi közlekedés pünkösdkor

Startlap - Startlap
Általában az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. A vasutakon tömegekre lehet számítani.

A Budapesti Közlekedési Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint május  20-án és 21-én az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok.

Vasárnap és hétfőn a 3-as metró egész nap Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, a 2-es és 4-es metró pedig pénteken, szombaton és vasárnap is hosszabb üzemidővel, éjjel fél egyig közlekedik.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint május 20-án az ünnepnapi, 21-én a vasárnapi, 22-én, kedden pedig már a szokásos munkanapi menetrend szerint indulnak a vonatok.

Tömegre készüljünk a vonatokon

Felhívták a figyelmet arra, hogy húsvétkor több mint 600 ezren utaztak vonattal, tíz százalékkal többen, mint a tavalyi húsvéti hétvégén, a május elsejei hosszú hétvégén pedig öt százalékkal növekedett az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, ezért számítani lehet arra, hogy pünkösdkor is nagyon sokan választják a vasutat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-Start azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg.

Ez is érdekelhet

képcím

Sok budapesti várt erre - hiánypótló döntés született az...

képcím

Csökken a Budapest-bérlet ára

képcím

Marad a Budapest-bérlet, a vármegyebérletet pedig elfogadja a BKK