Mutatjuk, mennyit költenek a fiatalok a telefonszámlára

Startlap - Startlap
A többség saját magának fizeti ki.

A 19-29 éves korosztály lehet a mobilfizetéseknél várható növekedés motorja, mivel ebben a korcsoportban 94 százalékos az érintőképernyős okostelefonok aránya – írja a 24.hu a K&H ifjúsági indexére hivatkozva. Az említett korcsoport átlagosan 4800 forintot költ havonta telefonszámlára, de ha a 25-29 éves korcsoportban az összeg már 5200 forint.

A fiatalok között 13 százalékos arányban fizetnek 10 ezer forintnál is többet havi szinten, 23 százalékuk 2-3 ezer forintból kijön, míg a fiatalok 18 százaléka kevesebb mint 2 ezer forintból kigazdálkodja havi költségeit.

A fiatalok 59 százaléka saját maga fizeti ki a mobilszámláját, a diákok körében azonban valamivel alacsonyabb ez az arány – közülük csak 41 százalék finanszírozza ezeket a költségeket. Régiónként is tapasztalhatóak eltérések: míg Budapesten a fiatalok 47, addig vidéken több mint 64 százaléka fizeti önállóan számláit. Akik nem egyedül fizetik ki a telefonszámlájukat, azoknak a 70 százaléka szülők, míg 26 százaléka házastárs, illetve partner segítségével rendezi a számlát.

Ez is érdekelhet

képcím

Jön a nagy időjárási fordulat: tavaszias meleget hoz a jövő hét

képcím

Berki Krisztián pártot alapít, az összes választókerületben...

képcím

Kövér László őrségét 140 millióból öltözteti fel Fenyő...