Orbán Vikor a történelmi magyar futballgyőzelemről: "A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében"

Startlap - Startlap
"Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe", de miután 4-0-ra nyert a magyar válogatott az angolok ellen, bement. Délelőtti hírösszefoglaló.

Orbán Vikor a történelmi magyar győzelem után: “A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében”

A miniszterelnök a helyszínen szurkolt, majd az öltözőben is megjelent, miután a magyar csapat 4-0-ra nyert a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában. Angol válogatott hazai pályán még soha ekkora vereséget nem szenvedett. Orbán Viktor kommentárja a meccsről és az azt követő eseményekről itt olvasható, erre a linkre kattintva pedig újra megnézheted a négy magyar gólt.

Pegasus-ügy: az ügyészség szerint nem történt jogosulatlan megfigyelés

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a lehallgatási ügyben. Nem azt vizsgálták, “hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok, hanem azt, hogy a leplezett eszközök vagy titkos információgyűjtés során alkalmazott eszközök felhasználásának törvényi követelményei fennálltak-e” – olvasható a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közleményében. Részletek.

Komolyabb díjemelés jöhet a távközlési szolgáltatóknál az extraprofitadó miatt

Habár a kormány állította, hogy nem a lakossággal fogják megfizettetni a főként a rezsicsökkentés fedezése érdekében életre hívott különadókat, a Niveus Consulting Group közleményéből az derül ki, hogy emiatt hamarosan az internet és a telefonálás is drágább lehet. További információkért katt ide.

Pontosan tudhatta a kormány, hogy a légitársaságok az utasokra terhelik a plusz adót

Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

Pár nappal Orbán Viktor bejelentését követően a különféle nagy cégek “extraprofitjának” megadóztatásáról, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azzal magyarázta a döntést, hogy a “légitársaság-adót Európában majdnem mindenhol alkalmazzák”. Arról azonban már nem tett említést, hogy a vállalatok Európa-szerte beépítik a jegyárakba a departure tax összegét, és szinte bizonyosan hiába indít a felháborodott miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálatot. Bővebben.

Novák Katalin kitüntetést adott a kanadai pszichológusnak, aki beszólt egy telt modell testalkatára

Sajnálom. Nem szép

közölte Jordan B. Peterson, amikor megosztotta a 25 éves Yumi Nu plus size modell címlapképét közel 3 millió követőjével a Twitteren. Magyarország köztársasági elnöke állami kitüntetéssel ajándékozta meg Petersont, egyebek mellett “az ifjúság nevelése miatt”. Bővebben.

Súlyos veszteségeket szenvedett Ukrajna Szeverodonyeckben és Harkivban

Volodimir Zelenszkij keddi videós beszédében a Szeverodonyeckben és Harkiv térségében folytatódó heves harcokról tájékoztatott, a Harkivtól délre fekvő Izjumból is durva összecsapásokról adtak hírt, Oroszország ultimátumot adott a szeverodonyecki védőknek. Az orosz-ukrán háború eseményei percről percre.

Szijjártó: A magyar kormány nem lelkes a globális minimumadó ötletétől

Szijjártó Péter a Facebookon számolt be éjjeli egyeztetéséről Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel. A globális minimumadó bevezetésétől még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség – állítja Szijjártó. Részletek.

A londoni brazil nagykövet “mélységesen sajnálja”, hogy tévesen jelentették be az eltűnt brit újságíró holttestének megtalálását

Victoria Jones/PA Images via Getty Images

Újabb személyt tartóztattak le Dom Phillips brit újságíró és Bruno Pereira brazil őslakos szakértő tíz nappal ezelőtti eltűnése ügyében. Mindeközben bocsánatot kértek Phillips családtagjaitól halálhírének téves közlése miatt. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Kánikula lesz a hétvégén

Csütörtök délután hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, péntektől azonban a csapadékot száraz légtömeg váltja, amely a hétvégére több mint harminc fokos hőmérsékletet okoz. A következő napok időjárás-előrejelzése itt olvasható.

(A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök és Földi Sándor, a Szolnoki MÁV FC ügyvezető igazgatója látható az újjáépített Tiszaligeti Stadion megnyitóján Szolnokon 2016. április 9-én. MTI/Máthé Zoltán)

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben