Müller Cecília: Lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása

Startlap - Startlap
Az operatív törzs szerdai tájékoztatója.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elsőként Schanda Tamás az egyetemi hallgatóknak a járványügyi védekezésben való eddigi, önkéntes szerepvállalásáról számolt be. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára elmondta, eddig mintegy 5200, jellemzően orvos- és egészségtudományi egyetemi hallgató vett részt a védekezésben. Csaknem ezer fiatal 64 különböző kórházban dolgozik vagy dolgozott, őket ezekre a helyszínekre kirendelték a kormányhivatalok – tette hozzá. Megemlítette: volt olyan nap, amikor a mentőknél egyszerre több mint 500 hallgató dolgozott, de egy átlagos hétköznapon is körülbelül 250, hétvégéken pedig 100 diák segítette a munkát. Hozzátette, az egyetemisták most, a vizsgaidőszak alatt is segítenek, ezért számukra a vizsgaidőszakot két héttel meghosszabbították.

Schanda Tamás a hallgatók munkáját szembeállította azok tevékenykedésével, akik “álhírekkel hátráltatják a védekezést, vagy egészségügyi Mekkmesterként abszurd összeesküvés-elméletekkel bombázzák az embereket”, de konkrét eseteket nem nevezett meg.

Az elmúlt 24 óra járványügyi adatainak ismertetését követően Müller Cecília arra hívta fel a figyelmet, hogy az aktív fertőzöttek száma napról napra csökken. 

Az országos tiszti főorvos elmondta, a rendelkezésre álló vakcinamennyiség függvényében, de intenzíven zajlik az oltási program

Az egészségügyi dolgozók oltása lassan lezárul, kampányszerű oltásukat befejezik, mert “tovább kell lépni a sorban” – fogalmazott a tiszti főorvos. Ennek ellnére, aki úgy dönt a későbbiekben, hogy mégis oltakozna, az természetesen továbbra is megteheti.

A szociális intézményekben, idősotthonokban az oltások intenzitását jelentősen növelni fogják – mondta el Müller Cecília.

A kormány a mai ülésén ismét áttekinti a korlátozások enyhítésének lehetőségét, de ehhez az oltakozók számának jelentős megemelésére és a jelenleginél több vakcinára lenne szükség – jelezte a tiszti főorvos.

Arra az újságírói kérdésre, hogy helyes-e, ha valaki soron kívül jut oltáshoz, Müller Cecília azt válaszolta: az oltópontok akkor járnak el helyesen, ha képeznek bizonyos puffert az oltásra bejegyzett személyek körében. A jogosultak köréből bárki lehet “beugró” személy. Ha egy ampullát kinyitottak, azt 6 órán belül el kell használni. 

Aki már megkapta a 2. oltását is, annak hatósági házi karanténba kell-e vonulnia, ha kontaktszemély? Müller Cecília elmondta, a 2. oltást követő 7. napon már védettnek tekintjük a beoltottat, tehát mentesülhet a házi karantén alól, és az operatív tervezi ennek a szabálynak a módosítását.

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház főigazgatója saját hatáskörben vizsgálatot rendelt el azért, mert Hiesz György, a város polgármestere jogosulatlanul jutott koronavírus elleni védőoltáshoz a kórházban – közölte kérdésre válaszolva Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala