Működött a kampány: Ryan Gosling ellátogatott a kis kávézóba

Kartonfigurát készítettek belőle, egy héten keresztül posztoltak róla, a nyolcadik napon pedig megjelent a sztár az üzletben.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-13 15:06

Fotó: Christopher Polk/Getty Images

Nem hétköznapi színész Ryan Gosling. Az hagyján, hogy a jóképű sztárt mindenhol ismerik a világon és nagyszerűen végzi a munkáját, emberileg is kivételes.


Egy torontói kávézó tulajdonosa, Joelle Murray kihasználta, hogy a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál éppen most tart, és First Man című filmje miatt a városban tartózkodó Ryan Gosling nevét igyekezte felhasználni a népszerűsítésre – írja a hvg.hu.

Elsőként kartonbábút készíttetett a sztárról, aki éppen egy csésze kávét tart a kezében. Ezt követően lefotózta, majd feltöltötte a képet Twitterre, és a szövegben valódi kávéra invitálta a valódi Ryan Goslingot. Bár elsőre nem járt sikerrel, nem adta fel, és minden nap posztolt egy képet a kartonfiguráról, amellyel vagy fotózkodtak a dolgozók, vagy sütit esznek vele, vagy masszázságyra fektetik, sőt még a polgármester is készített vele közös képet.

Hogy reménykedtek-e vagy sem, nem tudni, mindenesetre a nyolcadik napon mindenki alaposan meglepődött, amikor egyszer csak betoppant Ryan Gosling teljes valójában. És ha már ellátogatott a kávézóba, mindenki mellé beállt egy képre.

Mai nap hírei

Mit fedezel fel elsőre a képen? Sok mindent elárul rólad

unilife.hu9 órája

Visszatérünk a télbe, újra havazás és lehűlés várható

agroinform.hu13 órája

Szakadhat a hó hétfő hajnalban

koponyeg.hu13 órája

Zéró has: 9 étel, ami segít „kiütni” a hasi zsírt!

napidoktor.hu13 órája

Gripenek búcsúztatták ma Budapest felett a vadászpilótát

168ora.hu15 órája

Felcsaptak a lángok Budapesten

metropol.hu15 órája

Méltatlan helyzetbe kerültek a Joe Bident védő katonák

demokrata.hu16 órája

Csonka András: “Gyáva voltam ahhoz, hogy úgy éljem az életem, ahogy szerettem volna.”

eletforma.hu17 órája