Mindjárt leesik az első hó: mutatjuk, mikor

Startlap - Startlap
Hamarosan megkezdődik az igazi tél, de nem fog sokáig tartani. Vasárnapi lustálkodós hírösszefoglaló.

Mindjárt jön az első hó

Hétfőn már igazi, téli időjárás kezdődik, de aztán nem sokkal később megint enyhülés jön. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod: ebből kiderül, hol és mikor számíthatunk az első havazásokra

Kiakadtak a szegediek a város karácsonyfáján

Úgy érzik, nem elég díszes, továbbá a fa kicsi és csúnya. Ide kattintva megnézheted fényképen a kiborulás tárgyát, vagyis a karácsonyfát.

Mire mennyit költ a magyar? Prostituáltakra például fele annyit, mint oktatásra

Az Eurostatnak a napokban jelent meg a friss statisztikája, amelyben a háztartások fogyasztási adatait összesítik, és uniós összevetés is készült. Az adatsorokból igen érdekes trendekre derült fény.

A HIV-pozitív nagymama, aki a felvilágosításért küzd

December 1-je fontos dátum: ezen a napon van az AIDSvilágnapja. Ennek apropóján az alábbi a cikkben bemutatják több magyar fertőzött történetét, köztük azt az idős asszonyt, aki egészen 60 éves koráig nem tudta, hogy beteg, azóta pedig aktivistaként tevékenykedik. Az írásból kiderül, hogyan élhet egy HIV-pozitív, feltárják a magyar HIV-helyzetet, a máig élő tévhiteket, a statisztikákat, valamint a prevenció lehetőségeit.

Ezek a nőknek készült adventi naptárak alapjaiban értelmezik újra a karácsonyváró kalendáriumok világát

Mi eddig azt gondoltuk, hogy az adventi naptárakban alapvetően csoki van, legfeljebb pici, filléres ajándékok, és persze ismertük a házi verziókat is, amelyekbe mindenki azt rejt, amit csak akar. Erre a linkre kattintva azonban találkozhatsz a műfaj királyaival, illetve talán inkább királynőivel, ugyanis ezek a kalendáriumok mind nőknek szólnak, és egészen másmilyenek, mint amilyeneket megszoktunk.

Nem ismerik fel a szülők a gyerekek depresszióját, pedig van egy nagyon árulkodó jel

Fotó: H. Armstrong Roberts/ClassicStock/Getty Images

Egy új kutatás során megállapították: három szülőből kettő úgy érzi, nehezen tudná megállapítani, ha gyermeke depresszióban szenvedne. Miért van ez így, hogyan lehet rajta javítani, és mi az egyik legárulkodóbb jele annak, ha egy gyerek depressziós?

Hollókő, a nógrádi ékszerdoboz, ami  jóval több mint múzeum

Sokan azt hiszik, Hollókő egy egyszerű skanzen, pedig ez a település él és virul, a kanyargós utcácskák mesebeli házainak többségében ott élnek tulajdonosaik. Ráadásul Hollókő nemcsak egy autentikus falut, hanem egész más élményeket is nyújt. A településről szóló beszámolónkat itt olvashatod el.

Kíváncsi vagy, melyik karácsonyi sláger illik hozzád? A születési dátumod megadja a kérdésre a választ

Az asztrológia tanainak követői szerint a horoszkópunk megmutatja, milyen a személyiségünk, és ebből pedig az a következtetés is levonható, hogy vajon melyik híres karácsonyi dal az, ami hozzád passzol

Íme 10 étel, amit akkor is megehetsz, ha már lejárt a szavatosságuk

Fotó: Oleg Nikishin/Getty Images

Mert az óvatos tévhitekkel ellentétben egyáltalán nem kell mindent rögtön kidobni, amikor már elmúlt a lejárati idő. Íme a lista.

Ez is érdekelhet

képcím

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette...

képcím

Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté

képcím

Hosszú sorokban várták a karácsonyi ételosztást Budapesten