Ennyibe került Putyin és Erdogan látogatása

Startlap - Startlap
A közérdekű adatigénylés meghökkentő eredményt hozott. Heti hírösszefoglaló.

Grandiózus summába került Erdogan és Putyin magyar látogatása

Az itt elérhető meghökkentő összeg csak az, amit a TEK és a rendőrség közzétett. Még így is hatalmasnak fog tűnni.

Fordulat az SMA-s betegek ügyében

Kásler Miklós pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: megszületett a megállapodás az SMA  kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával. Részletek itt.

“Ha elpusztulunk, az se baj ezeknek” – rettegésben élnek a Mátrai Erőmű környékének lakosai

Ha korrektek akarunk lenni, akkor feltételezett szennyezésnek kéne nevezni a Mátrai Erőmű mögötti tározóból szivárgó szúrós szagú gázokat, és a szennyvizet, ami szürkéskékre festi a Bene-patak vizét. Azért, mert hiába mérnek már két hete, adatokat nem közölnek, és mint kiderült, ez még hetekig így lesz. A 24.hu lement Visontára, hogy kövessék a szennyezés útját, beszélgettek a lakókkal, és részt vettek a falugyűlésen is. Részletes helyszíni beszámoló itt olvasható.

Ungváry lehazugozta az igazságügy-minisztert

Azt állítja Ungváry Krisztián történész, hogy hazudott apja múltjáról Varga Judit igazságügy-miniszter és a kormánysajtó egy része is. Ha érdekel, milyen pozíciót töltött be Varga apja a Kádár-rendszerben, és hogy a történész mit tart a  legnagyobb „pofátlanságnak” a miniszter részéről, olvasd el a lenti cikket.

Szigorítanák a társadalombiztosítás szabályait: több mint 100 ezer ember van veszélyben 

Több mint 100 ezer embert érint az a törvénymódosítási javaslat, amely már a parlament előtt van, és amelynek értelmében bekeményítenének a társadalombiztosítás területén. Ha érdekel, milyen változtatásokról van szó, akkor itt folytasd az olvasást.

Videón, ahogy Gera Marina könnyeivel küszködve mondja el beszédét az Emmy-gálán

Gera Marina lett a legjobb színésznő a New York-i Emmy gálán, az elismerést az Örök tél című filmért kapta, és a szobrot mélyen megindult beszéd kíséretében vette át. Mindezt itt nézheted meg videón

Egy ausztrál személyé volt Józsefváros hivatalos Facebook-oldala, amit mire Pikóék megszereztek, gyorsan töröltek is

Furcsa üggyel jelentkezett az októberben a VIII. kerület élére megválasztott Pikó András: hiába próbálta elkérni a kerület által használt hivatalos közösségi oldalbelépési adatait a korábbi fideszes vezetőktől, az oldalt gyakorlatilag ellopták, majd el is tűntették. Továbbá kiderült, hogy aggályos a felület eddigi tulajdonosának személye. Az esetről Pikó beszámolóját itt érheted el.

Új zsarolóvírus és a banki adatainkra pályázó androidos trójai jelent meg

A zsarolóvírus, amely a szokásos módon fontos fájlokat zárol a csapdába ejtett számítógépén, magyar áldozatokat is szedett már. Hogyan terjed? Hogyan lehet visszaszerezni a fájlokat? Miként előzhető meg a baj? Innen kiderül.

De nem ez az egyetlen új veszély, ami az internetezőket fenyegeti: egy Advanced Android Threat is megjelent, ami jóval rosszabb egy átlagos vírusnál, és legfőképp a pénzünkre utazik. Erről ebből a cikkből tudhatsz meg minden fontos információt.

Tiborcz Istvánék fillérekért jutottak hozzá a bodajki kastélyhoz, amit egy csomó közpénzből újítanak fel

És a szálak Orbán Ráhelig futnak. Arról, hogyan került a miniszterelnök vejének köreihez a Hochburg-Lamberg-kastély, valamint miként jutott a tulajdonos állami támogatáshoz, ebben a cikkben olvashatsz.

Iszonyatos kosz, csótányok és egérürülék: csepeli horrorpékségben járt a Nébih, amit hiába próbáltak bezáratni

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei súlyos hiányosságokat, rágcsáló ürüléket, élő csótányokat és embertelen mocskot találtak november elején egy csepeli pékség ellenőrzése során. Azonban hiába függesztették fel a vállalkozás tevékenységét, az ismételt ellenőrzés során egy működő pékséget találtak változatlanul borzalmas körülmények között. A gyomorforgató állapotokról erre a linkre kattintva találsz egy hosszabb beszámolót, valamint a Nébih szokásos videóját.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter máris veri Orbánt és a Megafont a Facebookon

képcím

Polt Péter a parlamentben reagált Magyar Péter hangfelvételére

képcím

Magyar Péter országjárásra indul, és újabb tüntetést...