Mellekről beszéltek a rádióban – az egyik hallgató kiakadt

Startlap - Startlap
A stílus mellett az sem tetszett a nőnek, hogy milyen jelzőkkel illették a női testrészt.

„Csak tíz percig hallgattam a Petőfi Rádiót, majd pedig kénytelen voltam bejelentést tenni az emberi méltóságokat sértő és kiskorúakat veszélyeztető közmédia tartalom miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál.”

Ezt írta Facebook-oldalára a Petőfi Rádió egyik női hallgatója, miután autójában a Talpra magyar című reggeli műsort hallgatta.

És hogy mi volt a problémája?

„A férfi műsorvezetők kocsmai hangnemben, ízléstelen stílusban, hangos röhögés közepette »osztályozták« a női melleket, szerintük a női mellek típusai például »a vizslafüle, a kirabolt hátizsák vagy a bevásárlószatyorba dobott vasgolyó«” – folytatta a nő.

Bár nem nevezte meg a műsorvezetőket név szerint, a Talpra Magyart Harsányi Levente és Szabó Győző vezeti – írja a 168ora.hu.

Ez is érdekelhet

képcím

Rékasi Károly előállt a B tervvel, ebből él most a színész

képcím

A Duna bal vagy jobb partján található ez a város? Kvíz

képcím

Muri Enikő: Ha már itt tartunk, számomra szimpatikus, amit a...