Megtiltották Kálmánnak, a honatyák hajléktalanjának, hogy a Kossuth téren árulja a Fedél nélkült

Startlap - Startlap
A jogszabály hétfői bevezetése óta a rendőrök folyamatosan igazoltatják a hajléktalanokat.

A készenléti rendőrség utasítására nem árulhatta a Fedél nélkült a „honatyák hajléktalanjaként” ismert Kálmán kedden – közölte az ATV.

A férfi hét éve árulja az újságot a Kossuth téren, elmondása szerint a parlament kormánypárti és ellenzéki képviselői is név szerint ismerik, illetve rendszeresen vásárolják tőle a lapot.

A hajléktalanok helyzete igencsak kiéleződött, mivel hétfőtől hivatalos az a jogszabály, amely megtiltja, hogy az utcán éljenek – közölte az RTL Híradója.

A rendőrök már kedden már folyamatosan igazoltatták a hajléktalanokat, ráadásul a törvény magában foglalja azt is, ha egy hajléktalant három hónapon belül háromszor figyelmeztetnek a rendőrök. Abban az esetben eljárást indíthatnak ellene, és akár börtönbüntetés is kiszabható érte. Emellett a hatóságok a hajléktalanok személyes tárgyait, például személyes iratait, ruháit, fényképeit is megsemmisíthetik.

Csakhogy a hajléktalanok nem szívesen mennek még csak szállóba sem, volt, hogy valakit ott is megloptak, és elvették a cipőjét, zokniját és az ételét is.

Kálmán elmondta, az ő esetében a hontalanság helyett valami más váltotta ki a hatóság nemtetszését.

Engem nem a hajléktalan törvény miatt zaklatnak, nekem minden iratom rendben van, nem azért szórakoznak velem az urak. Azt találták ki, hogy közterület-foglalási engedély kell, vagy valami hasonló, hogy terjesszem a lapot

– mondta a férfi, aki tíz éve hajléktalan, viszont három éve munkásszállóban él.

Kálmánt a rendőrök arra szólították fel, hogy a lap Kossuth téren való terjesztéséhez az Országgyűlés Hivatalának az engedélyét is ki kell kérnie, nem elegendő az eddigi engedélye. A nap folyamán a férfi ügye végül rendeződött, miután több ellenzéki politikus is odalépett hozzá a problémáról érdeklődve.

Tóth Bertalan, az MSZP-elnök-frakcióvezetője éppen arra jár járt, a Parlamentbe igyekezett, de mondta, ha Kálmánnak bármi gondja akad, szívesen segítenek neki, ráadásul ha van engedélye a Kossuth térre, akkor vélhetően árusíthat is.

Kálmán adatait felírták ugyan, de szabadon engedték, mivel az intézkedő rendőr szerint nem követett el szabálysértést.

Ez is érdekelhet

képcím

Országos 24 órás rendőrségi razzia indult: itt a traffipaxok...

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...

képcím

Garázdaság miatt eljárást indítottak a fideszes propagandista...