Megszólalt az egyik ártatlanul vádolt vízilabdázó

Startlap - Startlap
Kósz Zoltán elmondta, hogy mérhetetlen dühöt éreztek az eljárás alatt.

Tavaly szeptember közepén szexuális zaklatással vádolta meg egy 13 éves kislány kézzel írt levelében a két válogatott vízilabdázót, akik elképesztő időszakon mentek keresztül. Mindketten családos emberek, szülők, tudták, hogy semmit nem követtek el, mégis reflektorfénybe kerültek, meghurcolták a nevüket – írja a 24.hu.

Bárkivel meg lehet csinálni

Többen kérdezték, hogy haragszom-e? Nem a harag a jó szó erre, mert nem a hajunkat húzták meg. Azért haragszik az ember, vagy valami hasonló dologért. Mondom még egyszer, mérhetetlen düh, amit éreztünk többször is ebben az időszakban, hogy ezt meg lehet csinálni gyakorlatilag bárkivel, és hát ugyanebből az okból kifolyólag elkeserítő is

– reagált Kósz a történtekre a Hír TV interjújában.

Nyilatkozott az ügyvéd is

Hegedűs László, Kósz Zoltán jogi képviselője a műsorban elmondta, döbbenetes, hogy a sajtóból értesültek arról is, hogy megnevezték későbbi védenceiket, illetve arról is, hogy felmentették őket. Gyakorlatilag semmit nem tudnak az eljárásról, ahol védencei egy pillanatig nem voltak gyanúsítottak, tanúként is csak nemrég hallgatták meg őket egyszer-egyszer.

Ilyen galád módon megalázni, megvádolni két ismert embert, még nem láttam. Tudnia kell a közvéleménynek, hogy két kiváló sportembert alaptalanul megvádoltak. A kislánynak jog szerint nincs önálló cselekvőképessége, így nem is akarunk vele szemben tenni semmit, nem is tehet semmiről. De akik erre rávették, azok felelősséggel tartoznak

– fogalmazott az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy horvát étterem táblával jelzi, hogy nem szolgálnak ki...

képcím

Szijjártó ugyanazt a magyarázatot vette elő a luxusjacht miatt,...

képcím

Férfiak vertek össze egy leszbikus párt, mert nem volt hajlandó...