Megszólalt a Józsefvárosi lövöldözésben érintett zenész: elmondta, miért lőtt a fia

Startlap - Startlap
'Hiba volt elsütni a fegyvert.'

A 42 éves Nyári Kálmán múlt szombaton fiával és unokaöccsével egy vitás ügyet akart elintézni Józsefvárosban, azonban a konfliktus szinte nyomban verekedéssé fajult, majd a zenész fia egy gázpisztolyt is elsütött. A három férfi ellen garázdaság miatt indult eljárás, ami nagyon megviselte lelkileg a családot. Nyári Kálmán, a Megasztár egykori versenyzője a Blikknek nyilatkozott arról, hogy pontosan mi történt azon a szombat éjszakán.

A történet előzménye, hogy az apósomék felújítják a lakásukat, és megkértek, küldjek mestereket. Ajánlottam egy villanyszerelőt, aki hozott egy festőt is magával. Utóbbi nagyon hanyag, rossz munkát végzett, pedig kapott kétszázezer forintot, amit én szóvá tettem. Azt mondta, korrigálja a hibákat. A pénzt megkapta, de az ígéretét nem tartotta be, nem fejezte be a munkát. Ezért összevesztünk, ám végül hagytam, inkább vesszen a pénz is, nem vitázom telefonon tovább ezzel az emberrel. Több mint egy hónapig nem jelentkezett, már örültem, hogy végleg eltűnt. Sajnos, tévedtem

– fejtette ki Nyári, akit jól ismernek zenészkörökben. Azon a szombati napon azonban üzenetet kapott a festőtől, és végül úgy döntött, az lesz a legjobb, ha személyes találkozót beszélnek meg. A férfit unokaöccse és fia is elkísérte.

Amint kiszálltunk, nekünk estek, verekedés alakult ki. Aztán az egyikük elordította magát: hozd a kést! Erre a fiam annyira megijedt, hogy elővette a nála lévő gázpisztolyt, majd rálőtt a festőre. Hiba volt elsütni a fegyvert, de annyi Kálmánka mentségére szól, hogy pánikba esett. Ezért vállaljuk a felelősséget. A lövés után autóba ültünk és hazatértünk. A rendőrségre másnap mentünk be, ahol mindent elmondtunk őszintén. Ma már tudom, hiba volt nem azonnal odahajtani, de akkor, felfokozott idegállapotban másképpen döntöttem. A család és a zene az életem, soha nem voltam hasonló szituációban. A kapitányságon korrektül bántak velünk, de szörnyű volt bezárva lenni, hiszen egyikünk sem volt még büntetve

– fogalmazott a zenész, akit két nappal később engedtek ki a rendőrök. 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Lövöldözés és robbantás történt egy moszkvai koncertteremben

képcím

Prágai mészárlás: tizennégy halottja és huszonöt sebesültje...

képcím

Lövöldözés a prágai Károly Egyetemnél: többen meghaltak, sok...