L. L. Junior és Kökény Attila jámbor családként ismeri a józsefvárosi lövöldözőket

Startlap - Startlap
Mindenki megdöbbent a történteken, hiszen a család jó körülmények között él, és nemrég született meg a legifjabb kisunoka. Három évet is kaphatnak az eset miatt.

Szombat éjjel lövöldözésbe torkollott egy nézeteltérés Józsefvárosban: a 42 éves, zenészként dolgozó Ny. Kálmán József, 24 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és közös barátjuk, a 24 L. Roland vitás ügyüket szerették volna elintézni egy másik családdal, de a találkozó szinte nyomban verekedésbe fulladt – számolt be a Blikk.

A lap információi szerint a konfliktus oka az volt, hogy a másik család egyik tagja, aki korábban Ny. Kálmán fiának az apósánál dolgozott, Ny. Kálmánék szerint nem jól végezte munkáját. A vita hevében Ny. Kálmán fia többször le is lőtte a férfit egy nem engedélyköteles gázpisztollyal.

A lövöldözés után a két társaság autóba ült, és elhajtott a helyszínről, majd Ny. Kálmán és fia még aznap jelentkeztek a rendőrségen ügyvédjük kíséretében, hogy vallomást tegyenek, amelyben elismerték a felelősségüket. Jogi képviselőjük szerint fogvatartásuk a továbbiakban nem indokolt, mivel a tényállást teljes mértékben tisztázták, és a család rendezett körülmények között él.

A lap Ny. Kálmán zenésztársait is felkereste az eset kapcsán, akik döbbenten fogadták a történteket.

Én is a lapokból értesültem az ügy részleteiről, nagyon sajnálom, hogy ez történt a barátommal. Amint tudok, beszélek vele

– fogalmazott Kökény Attila, aki nyolc éven át dolgozott együtt Ny. Kálmánnal a Megasztár előtt, a mai napig jó barátságban van vele, és nem érti, hogy keveredhetett bele egy ilyen ügybe.

Szóhoz sem jutok, hogy róluk van szó. Régóta ismerem Kálmánékat, jámbor család az övék. Nemrégiben született unokája

– fejtette ki L. L. Junior, aki azóta folyamatosan figyeli a híreket.

Ny. Kálmánt, fiát, és L. Rolandot fegyveresen elkövettett csoportos garázdasággal gyanúsítják, amiért akár 3 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Ez is érdekelhet

képcím

Lövöldözés és robbantás történt egy moszkvai koncertteremben

képcím

Prágai mészárlás: tizennégy halottja és huszonöt sebesültje...

képcím

Lövöldözés a prágai Károly Egyetemnél: többen meghaltak, sok...