Megszólalt a felesége szülését a reggeli dugóban levezető martonvásári apuka

Startlap - Startlap
'Gyönyörű látvány volt. Pont úgy jött ki a baba, hogy az arca felém nézett.'

„Hajnalban kezdődtek a fájások annál a mindenórás martonvásári kismamánál, aki férjével indult kórházba a reggeli órákban” – írta Facebook-bejegyzésében az OMSZ. Ugyanakkor „a baba nem várt tovább” és a kórháztól pár száz méterre úgy döntött, hogy a világra jön. Az apuka félreállt, hívta a mentőket és annak ellenére, hogy még hasonló helyzetben sem volt, nyugodtan levezényelte a szülést.

A Bors megkereste a most már háromgyerekes férfit, aki így emlékezett vissza a történtekre:

„Mondhatni, értek a gyerekekhez, hiszen két gyermekünk már van, de szülést még sosem láttam ennyire testközelből. A többi gyereket még gyorsan le tudtuk adni a nagyszülőknek, amikor szólt a feleségem, hogy úgy érzi, beindult a szülés. Azonnal autóba ültünk, de az M1-M7-es szinte teljesen bedugult. Hiába szóltam be a 112-re, sajnos rendőri felvezetést nem tudtak adni. Még nem estem pánikba, megláttam egy rendőri teherautót, fékeztem, és leszólítottam, hogy esetleg nem indítanák-e be a szirénát, szül az asszony mellettem. De azt mondta, nincs ehhez jogosultsága. Így ameddig bírtuk, mentem, de aztán egyszer csak teljesen elpattant a húr.”

Felesége ekkor szólt, hogy kint van a baba feje.

„Gyorsan megálltam, hívtam újra a 112-t, ők kapcsolták a mentőket. Egy úriember kezdte mondani, mit csináljak, de akkor már a feleségem kvázi térdelt az első ülésen. Úgy szülte meg a kicsit. Ez a szituáció még a diszpécsernek is új volt. Azt tanácsolta, segítsem a hátsó ülésre az anyát, de mondtam neki, hogy esélyem sincs. Számomra gyönyörű látvány volt. Pont úgy jött ki a baba, hogy az arca felém nézett. Igaz, hogy burokban, de nem volt gond… A kis kékségével együtt is gyönyörű, megható látvány volt” – mesélte a lapnak Dénes.

A Mentőszolgálat Facebook-oldalán rengeteg gratulációt kapott az anya, az újszülött és az apa is, többek szerint nem sok férfinak lett volna ennyi lélekjelenléte.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Ismét kísérhet szüléseket Geréb Ágnes

képcím

A 149-es buszon született meg egy kisbaba, a sofőr segített az...

képcím

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke