Megnéztük mennyibe került 1993-ban a Sziget belépő

Megdöbbentő, hogy mennyit nőtt azóta a karszalag ára.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-12 10:54

MTI Fotó: Sóki Tamás

Diáksziget néven rendezték meg 25 évvel ezelőtt az első Szigetet Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi saját ötlete alapján. Már az 1993-as buli helyszínéül is az Óbudai-sziget szolgált. Az alternatív vagy inkább rock zenei fesztiválnak indult esemény a 2000-es években vált összműfajú fesztvállá, de azóta nem csak muzikális kínálat, hanem a belépőjegyek ára is jelentősen változott.

A portofolio.hu szerint ugyanis az első évben 300 forintért lehetett egy napra bemenni a rendezvényre, a hetijegy mindössze 1800 forintba került. Mai fejjel ezek az árak elképzelhetetlenek, aki idén szemezgetett a programokkal, azt láthatta, hogy a napi belépőért 23900, a heti szalagért 99000 forintot kérnek el a szervezők.

A portál egy gyors számítást is végzett: ez alapján a hetijegy 55-szörösére, míg a napijegy 79-szeresére emelkedett az elmúlt negyed század alatt . A Sziget főszervezőjével, Kádár Tamással készített videóból azonban az is kiderül, hogy ezzel párhuzamosan a költségvetés 330-szor nagyobb lett, az első fesztivált még 26 millióból, az ideit 8,6 milliárd forintból rendezték.