Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet

Startlap - Startlap
Sajtótájékoztatón mutatták be azt a négy űrhajósjelöltet, akik közül egy 2024-25 fordulóján harmincnapos űrutazásra indul a Nemzetközi Űrállomásra.

A HUNOR – Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a kutatóűrhajós program keddi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a négy jelölt személyét is. Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András alkotják azt a magot, akik közül egy valaki közel egy hónapos tudományos küldetésen vesz majd részt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén – írták.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a HUNOR – Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én. A négy jelölt közül egy valaki közel egy hónapos küldetésen vesz majd részt, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
MTI/KKM

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a megnyitó beszédében kiemelte: Magyarország visszatér az űrbe. Az alapján, hogy 1980-ban – a sajtótájékoztatón vendégként jelen lévő – Farkas Bertalan űrrepülése milyen erős katalizátorként hatott a magyar tudományos életre, igen megalapozott a mostani űrhajós program legfőbb célkitűzése, hogy hosszan tartó, felívelő pályára állítsa a magyar tudományt és high-tech ipart – foglalta össze a program hosszútávú törekvéseit.

Bemutatkoztak a négyek

A négy kiválasztott jelölt között van Cserényi Gyula 33 éves erősáramú villamosmérnök; Kapu Tibor 31 éves űripari fejlesztőmérnök; Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész és Szakály András 40 éves repülőipari-tervezőmérnök.

Szakály András bizakodva emelte ki a HUNOR Program potenciálját, hogy a beinduló technológiai és tudományos fejlesztések kiváló magyar mérnökök egyre nagyobb számban találjanak a képességeiknek megfelelő szakmai kihívásokat itthon.

Schlégl Ádám a távgyógyítással kapcsolatos tudományos előrelépések miatt várja azt, hogy a programban annál is több emberi életért tud tenni, mint eddig nap mint nap a műtőkben.

Cserényi Gyula azzal a bizalommal fordul az űrállomás veszélyeihez, mint a munkájával korábban is járó döntési helyzetekhez.

Kapu Tibor kijelentette: elszántan néznek szembe a következő két év kihívásaival.

Irány az űr

Szijjártó Péter szombaton jelentette be, hogy az illetékes szakértői testület döntése nyomán négyre szűkült azoknak a magyar űrhajós-jelölteknek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszámolt, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe – írja az MTI. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben – tájékoztatott.

Szijjártó ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre – tette hozzá.

Folytatódnak a tesztek

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.

Nem riadnak meg a kiemelt figyelemtől

A kormány hivatalos oldalán azt írják, a “történelmi jelentőségű küldetéshez olyan elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkező jelölteket” keresnek, akik “stresszhelyzetben is jó ítélő- és döntési képességgel rendelkeznek, találékonyak és képesek csapatban dolgozni. Készek hosszabb, vagy rövidebb időt távol tölteni családjuktól, szeretteiktől akár nagyon rövid értesítés mellett. Gyorsan képesek nagy mennyiségű információból a lényeget meglátni és elsajátítani. Jó érvelési képességgel rendelkeznek és nagy nyilvánosság előtt is magabiztosan kommunikálnak. Nem riadnak meg a kiemelt figyelemtől. Nem utolsó sorban pedig alkalmasnak érzik magukat fizikailag is a nem mindennapi terheléssel járó megpróbáltatásra.”

A küldetés legfőbb célja magyar egyetemek, tudományos kutatóműhelyek és vállalkozások kísérleteinek elvégzése és hazai fejlesztésű műszerek tesztelése mikrogravitációs környezetben – olvasható a kormány honlapján.

A tervek szerint a kutatóűrhajós három hetet meghaladó, de három hónapnál kevesebb ideig fog a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodni, de küldetése a Földre visszaérkezését követően sem ér véget, a magyar űrkutatás és tudomány népszerűsítése hosszú ideig feladata marad.

Címlapkép:  A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a HUNOR – Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én.  Fotó: MTI/KKM

Ez is érdekelhet

képcím

Bill Gates megható cikket írt arról, mennyire lelkesedik Karikó...

képcím

Karácsony Gergely megvétózza az atlétikai vb-t

képcím

Az idősek idén négyszer is kapnak pluszpénzt