Magyar Péter bejelentette a március 15-i esemény helyszínét

Startlap - Startlap
Délután háromkor várja támogatóit a nemzeti ünnepen, hogy megmutassák, "minden eddiginél nagyobb szükség van egy nem megvásárolható, friss erőre".

Varga Judit volt férje pénteken üzente meg követőinek, hogy találkozzanak március 15-én délután Budapesten, ahol elmondják majd, hogy “mit kíván a magyar nemzet”, majd később hozzátette, a “zászlóbontásra” 15:00 órakor kerül sor, a helyszínről hétvégén fog tájékoztatást adni. A Rogán Antalt és a NER-t támadó jogász vasárnap délutáni bejegyzésében jelezte,

a budapesti Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Operaház között várja támogatóit.

 

Magyar egy sor témát előre bejelentett, amelyekről szó lesz a március 15-i találkozón. Ilyen az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás, elszámoltatás, Magyarország viszonya az Unióval és a NATO-val, hazánk viszonya az orosz-ukrán háborúhoz, a világ vezető hatalmaihoz és a szomszédaihoz, az euró bevezetése, a kisebbségek helyzete, az oktatás, továbbá “az egészségügyben valamint a szociális szférában uralkodó áldatlan állapotok felszámolásáról és persze a mindent elborító korrupcióról, kivagyiságról” is beszélni fog a gyűlésen.

 

Sajtóhírek szerint Magyar Péter március 15-én tervezi bejelenteni, hogy pártot alapít.

Mutassuk meg, hogy a magyar emberek többsége nem kér az országot téves irányba vivő, felesleges ideológiai megosztottságot fenntartó politikai elitből. Mutassuk meg, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van egy olyan, nem megvásárolható, friss erőre, amelynek célja nem a hatalomgyár propagandával történő fenntartása és a háttérben a nemzeti vagyon magánkézbe játszása, hanem többek között az egészségügy és az oktatás teljes szétesésének megállítása és az igazi nemzeti sorskérdéseknek az emberek bevonásával történő megvitatása, eldöntése

– olvasható legfrissebb, vasárnapi posztjában.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter-kvíz: hány kérdésre tudod a választ?

képcím

Tagadja a rendőrség Magyar Péter állítását

képcím

Megvannak Magyar Péter fővárosi jelöltjei