Magyar férfitól vehették a fegyvert, amellyel Ján Kuciakot megölték

Startlap - Startlap
Kiderült, a párját nem kellett volna bántani, mégsem hagyták életben.

Több dokumentum tartalmát is felfedte a hvg.hu a Ján Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban. Ezek alapján kiderült, az egyik vádlott arról vallott, hogy Magyarországon élő férfitól (K. L.) származik az a fegyver, amellyel lelőtték a szlovák oknyomozót, illetve a párját. A férfi Pest megyében, Zebegényben él.

Arra is rámutattak, hogy nagyjából 3000 euróért cserélt gazdát a gyilkos fegyver, amely Sz. Tamáshoz került, ahhoz az emberhez, aki vélhetően végzett a párral, holott Ján Kuciak élettársát életben kellett volna hagynia.

Ám a jelek szerint nemcsak K. L. vett részt magyarként a szörnyűségekben, hanem K. I. R. is, aki szintén segédkezhetett a fegyvervásárlásnál.

A két magyar férfit egyaránt kihallgatták az üggyel kapcsolatban, ám nem tartóztatták le őket, mivel nem gyanúsították meg őket. A rendőrség házkutatást is tartott több helyszínen, ahol fegyvereket nem találta, de számítógépet és telefonokat is lefoglaltak információszerzés céljából.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...