Robert Fico bejelentette, hogy hajlandó lemondani

Startlap - Startlap
Megdöbbentő bejelentést tett a szlovák miniszterelnök.

Fico ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről kedd óta tartó egyeztetések után a pozsonyi kormánypalotában.

Robert Fico elmondta: döntéséről szerdán tájékoztatta Andrej Kiska államfőt is, akivel közölte azt is, hogy távozását három feltételhez köti. Ezek a feltételek, hogy az államfő – a parlamenti választások eredményeit tiszteletben tartva – elfogadja, hogy a választásokon győztes párt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöli az új kormányfőt, elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt, illetve, hogy elfogadja a hárompárti koalíció közti koalíciós szerződést és ezzel szavatolja, hogy a koalíció tovább működhessen.

Robert Fico hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát.

A szlovák miniszterelnök rámutatott: van esélye, hogy az országban kialakult belpolitikai válság előrehozott választásokhoz vezet, ám ezekre instabil és kaotikus körülmények között kerülne sor. Kijelentette: teljes mértékben elfogadja, hogy a polgárok hangot adjanak véleményüknek, de ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a választók a demokratikus választásokon kinyilvánított akaratát mindenki tiszteletben tartsa.

“Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a jelenlegi kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát” – szögezte le Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök hangot adott annak a nézetének is, hogy a média már két hete úgy mutatja be az országot, mint “egy sötét lyukat Európában.” Hozzátette: ezt a képet – amely egyáltalán nem felel meg az igazságnak – elutasítja, annál is inkább mivel Szlovákia jelenleg “jó kondícióban van” ami a jelenlegi kormánykoalíció munkájának köszönhető, s arra kötelezi a kormányt, hogy továbbra is a választók akaratának beteljesítésén dolgozzon nem pedig arra, hogy “bármiféle ok nélkül” átadja az állam irányítását az “ellenzéki amatőröknek.”

A sajtótájékoztatón a hármas kormánykoalíció másik két pártjának vezetői támogatásukról biztosították Robert Fico döntését.

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az élettársával együtt meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak halálára illetve a gyilkosság nyilvánosságra kerülése után az országban történtekre utalva elítélte, hogy az ellenzék “visszaél két fiatal halálával.” Danko a jelenlegi kormány felelősségét hangoztatva, s célozva egy az ellenzéki pártokból összeálló leendő koalícióra, hangot adott azon nézetének is, hogy nem szeretné, hogy “politikusoknak ez a generációja irányítsa ezt az államot.”

Bugár Béla, a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd-nak az elnöke azt mondta: értékeli a kormányfő döntését, mivel úgy látják, hogy ez a lépés is hozzájárulhat a kialakult helyzet megnyugtatásához.
Az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok elégtelennek minősítették, hogy Robert Fico lépését.

A pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a frakcióvezetője reakciójában azt mondta: “a kormány nem hallgatja meg az emberek hangját, akik előrehozott választásokat akarnak, s nem elégszenek meg bábcserével.”

Hasonlóképpen vélekedett Boris Kollár, a Család vagyunk nevet viselő csoportosulás vezetője, aki azt mondta: ” a legtisztább megoldás az lenne, ha az emberek kezébe tennék a döntést.” Veronika Remisová az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás frakcióvezetője Fico bejelentésével kapcsolatban arra szólította fel Andrej Kiskát, hogy ne tegyen eleget a kormányfő feltételeinek mivel “az emberek már elvesztették az államba és annak intézményeibe vetett bizalmukat.”

Andrej Kiska államfő szóvivőjén keresztül reagált, azt üzenve: a kormánykoalíció pártjai szerdán megígérték, hogy bemutatják neki azt a legalább 76 képviselői aláírást, amely bizonyítja, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben.

A Robert Fico vezette Irány vezetése és a hármas szlovák kormánykoalíció másik két pártja, azután kezdett egyeztetésbe a kormánykoalíció jövőjéről, hogy hétfőn lemondott tisztségéről Robert Kalinák belügyminiszter majd Bugár Béla hétfőn a párt vezetésének többórás ülése után hozott határozatra hivatkozva bejelentette: tárgyalni akarnak koalíciós partnereikkel az előrehozott választások lehetőségéről és amennyiben ezek a tárgyalások nem járnak sikerrel, kilépnek a kormányzó hármasból.

A szlovák belpolitikai válság azt követően alakult ki, hogy február végén élettársával együtt meggyilkolva találták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót, akit a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben öltek meg. A kettős gyilkosság nyilvánosságra hozatala után először a belügyminiszter, majd Robert Fico és kormányának távozását kezdték követelni ellenzéki pártok, köztük az SaS és az OLaNO.

Az előrehozott választások megtartására – Robert Fico politikai ellenlábasaként – először Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Robert Fico kormányfő az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, “az újságíró-gyilkosság után történteket” pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek – mint fogalmazott – “forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”.

 

Forrás: MTI 

Címlapkép: MTI / EPA/Jakub Gavlak

Ez is érdekelhet

képcím

Fico: soha nem támogatjuk Magyarország jogainak korlátozását az...

képcím

Nap képe: Orbán Viktor és Robert Fico baráti ölelése

képcím

Váratlan fordulat a szlovák-magyar határon