Leöntötte forró kávéval és ütlegelte utasát egy budapesti buszsofőr

Startlap - Startlap
A fiatal nő bűne annyi volt, hogy felvitte a buszra a kávét.

Meghökkentő esetről számolt be a Ripost, amely egy budapesti buszon történt: a jármű vezetője forró kávéval öntött le egy utast, majd fizikailag is bántalmazta a nőt. Az ügynek rendőrségi feljelentés lett a vége.

Ritz Ágnes hétfő reggel 6 óra körül szállt fel Kelenföldön a 8E számú járatra, szokása szerint kezében vitte elviteles kávéját. Miután leült, a sofőr hátrakiabált, hogy szálljon le.

A kávé zárt pohárban volt, a munkahelyemen szoktam meginni, máskor is utaztam már így, a metróba is leengedtek vele. Időre mentem, nem akartam leszállni, próbáltam megmagyarázni neki, hogy nem a buszon iszom meg, különben is tűzforró. A szabályzat szerint zárt pohárban magammal vihetem, van bérletem, jogom van utazni. Hátrajött, kikapta a kávét a kezemből, és azt üvöltötte, hogy majd megmutatja, mennyire biztonságos így szállítani, azzal összeroppantotta és hozzám vágta a poharat, végiglocsolva a forró itallal. Felugrottam fájdalmamban, és reflexből visszadobtam az összetört poharat a maradék kávéval. Erre nekem esett, letépte rólam a ruhám, rángatni, ütlegelni kezdett

– mesélte az utas, aki végül feljelentette a buszvezetőt a rendőrségen.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter reagált az interjúra: Varga Judit "hol ököllel, hol...

képcím

Csökken a Budapest-bérlet ára

képcím

Marad a Budapest-bérlet, a vármegyebérletet pedig elfogadja a BKK