Kiemelt Hírek 2018. február 25.

Kórházba került M. Richárd - megúszta az előzetest

Startlap Kiemelt Hírek 2018. február 25.
Hiába szegte meg többször is a házi őrizet szabályait.

A tavaly májusban két halálos áldozatot követelő baleset gyanúsítottja eddig házi őrizetben volt, de mivel megszegte annak körülményeit, elrendelték előzetes letartóztatását, szombaton. Ezek után lett rosszul M. Richárd.

A súlyos tragédia gyanúsítottja többször is megszegte a helyelhagyás szabályait (mely alapján elmehetett otthonról, de csak rövid időre), és még olyan is előfordult, hogy barátaival beült egy étterembe – írta a 24.hu

Így csütörtökön őrizetbe vették, és szombaton döntöttek volna az előzetesről, azonban az ülés során olyan rosszul lett, hogy a János kórházba kellett szállítani.

Ezek után a 24.hu kérdésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy mégsem helyezték M. Richárdot előzetesbe, mindössze 50 ezer forintos rendbírsággal sújtották.

Mint köztudott, a tragikus baleset 2017 május 15-én történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba.

A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.

Nyitókép: 24.hu / Bielik István

 

Keresés az oldalon