Koncz Zsuzsa majdnem kihagyta a saját esküvőjét

Startlap - Startlap
Mindig kételkedett a házasság intézményében, végül el is vált egyetlen férjétől.

Koncz Zsuzsa az életművét összefoglaló könyv bemutatóján, a Rózsavölgyi Szalonban mesélt karrierjéről, és a mindig nagyon szemérmesen kezelt magánéletéről, írja a Blikk. Szóba került édesapja is, aki elhagyta családját, valamint védjegyének számító hosszú haja, és házassága is.

Az énekesnő egészen pici gyerek volt, amikor szeretett nagypapája egy üzemi baleset miatt távozott az élők sorából, majd nem sokkal később apja is eltűnt az életéből.

“Úgy hatéves lehettem, amikor apa, aki addig sem volt igazán jelen az életünkben, végleg eltűnt. Ma már tudom, hogy az ilyesmihez legalább két ember kell – néha több is – és idővel beláttam, hogy nem feltétlenül egyedül rajta múlt, hogy ez így alakult. De akkoriban igen dühös voltam rá, és fogadkoztam: fogja ő sajnálni, hogy csak úgy lelépett… leszek én még híres, akkor majd bánhatja!” – írja könyvében a művésznő.

Fotó: Fortepan

“Nyolcadikosan a Gyerekrádió riporter őrsének tagja lettem, és a Rádió Újságban egy csoportkép jelent meg rólunk. Apámtól, aki Egerben élt, ekkor kaptam egy levelet, hogy tényleg én vagyok-e a képen. Jól nevelt lány lévén, illedelmesen válaszoltam, de addigra már valami elveszett, amit nem találtunk meg többé” – fogalmazott.

Sokáig legfontosabb ismertetőjegye a haja volt, ami a hetvenes években közel egy méter hosszúra megnőtt. 1997-ben azonban úgy döntött, megválik mesebeli tincseitől. “Nagy médiaesemény lett belőle, még Németországból is jött két forgatócsoport, mert a németek különösen odavoltak a hosszú hajamért. A levágott hajamat Bródy János menedzsere, Mentler Krisztina őrzi azóta is” – mesélte Koncz.

Fotó: Fortepan

Koncz Zsuzsa magánélete alapvetően hétpecsétes titok volt mindig is, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy pontosan nem is lehet tudni, mikor vált el férjétől, a drámaíró Boldizsár Miklóstól. A frigy 1970-ben köttetett, azonban az énekesnő annyira ódzkodott a házasságtól, hogy abban sem volt biztos, elmegy-e a saját esküvőjére.

“Hát nem voltam feltétlen híve a házasságnak, mint intézménynek. A környezetemben lévő példákat kicsit sem találtam vonzónak, tehát elég bizonytalan volt, ha itt lesz is esküvő, elmegyek-e rá?” – árulta el a művésznő.

Címlapkép: MTI Fotó/ Biró István

Ez is érdekelhet

képcím

Panelban él Joshi Bharat

képcím

Háborognak a nézők A Konyhafőnök játékosán

képcím

Karikó Katalin elsírta magát, miután Koncz Zsuzsa dalt küldött...