Kollégái nem kedvelték, több egészségügyi intézményben feketelistán volt a pátyi boncmester

Startlap - Startlap
Hiába találtak 60 hordónyi emberi maradványt a kertjében, R. Dénes ártatlanságát hangoztatja. Fia szerint apját megnyomorították, a szomszédok borzalmas bűzre és koporsómosásra panaszkodtak, miközben a patológiáról érkeztek a panaszok. Reggeli hírösszefoglaló.

Kollégái nem kedvelték, több egészségügyi intézményben feketelistán volt a pátyi boncmester

Magzatokat, csecsemők holttesteit, egyéb azonosíthatatlan szervdarabokat, összességében hatvan hordónyi emberi maradványt találtak a pátyi boncmester kertjében. Az ügy kapcsán sokan megszólaltak: R. Dénes kiáll ártatlansága mellett, fia édesapja tönkretételéről beszélt, a szomszédok gyomorforgató bűzre és kerti koporsómosásra panaszkodtak, a férfi egyik kollégája pedig elmondta, sosem tartották normálisnak. R. Dénest az egészségügyi intézményekben sem kedvelték, több helyen feketelistára került. Részletek itt.

40 százalékkal nőhet a gyümölcsök ára

Az Eurostat keddi jelentése szerint a vártnál jobban nőtt júniusban az euróövezeti infláció. Ez több termék drágulásával jár, a gyümölcsök esetében például a gyenge termés miatt egészen brutális áremelkedésre számítanak. Azonban a jegybank nem aggódik. Minderről bővebben ebből a cikkből tájékozódhatsz.

98 új várólistát nyitottak a kórházak, miután újraindult az egészségügy

Új várólista indítására akkor kerül sor, ha a betegeknek 60 napnál hosszabb ideig kell várakoznia az ellátásra. A Népszava szerint az egészségügyi szolgáltatások visszaállítása óta nagyon nehéz időponthoz jutni a kórházakban és a rendelőkben. A jelenséget részben magyarázza Nagy András Csaba, a Zuglói Szakrendelő Intézetek igazgató főorvosának tájékoztatása. A folytatásért kattints ide.

Toplistás magyar drogkereskedőt fogtak Hollandiában

S. Cs. bűnügyi felügyelet alól szökött meg, több mint egy évig bújkált, és hat elfogatóparancs volt érvényben ellene. Az elfogásáról videót készítettek a rendőrök. A felvétel és a további részletek itt találhatók.

Lépcsőházban alvás, hetvenszeres túljelentkezés: ez történt azokkal, akik az elmúlt hónapokban veszítették el a munkájukat

Fotó: Ákos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Itthon maximálisan le vagyunk szarva. A kormány szerint senki sincs egyedül? Miért ilyen plakátokra költik a pénzt ahelyett, hogy annak adnának, akinek nincs hol laknia? Magyarországra nekem semmi szükségem

– mondja Vera, aki kénytelen volt országot váltani, miután a koronavírus szétzúzta az életét. Ebben a cikkben Vera, és még négy másik magyar történetét követik nyomon, akikben az a közös, hogy mindannyian a járvány alatt veszítették el a munkájukat. Van közöttük olyan, akinek azóta jóra fordult a sorsa, de olyan is, akinek drámai fordulatot vett az élete.

26 év után a koronavírus-járványba végre beleremegett Európa legsötétebb diktatúrája

1994-es hatalomra lépése óta Aljakszandr Lukasenka most először súlyosan elszámolta magát: a koronavírusra tragikusan reagált, és komoly ellenfelei akadtak. Az eddig csak formalitásként létező fehérorosz elnökválasztás kampányában bátor ellenzéki hangok szólaltak meg, és soha nem látott utcai demonstrációk zajlanak. Az augusztusi választásoknak váratlanul tétje lett, Lukasenka egyre kétségbeesettebben küzd a hatalmáért. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Mától megkezdődik a gazdaságfehérítés új korszaka a mindent látó adóhivatallal

Szerdán lép életbe az Online Számla nevű, valós idejű adatszolgáltatási rendszer kereteinek kiterjesztését szolgáló intézkedés. A bírságolás egyelőre nem kezdődik el, de hamarosan jön az is. A változáshoz tízmilliárdos reményeket fűz a kormány. További információkért kattints ide.

Több mint félmilliárdot kapnak a kormánytól a nemzeti identitás megőrzésére

A keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban Orbán Viktor 550 millió forintot biztosított a Kurultájt is szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítványnak. Részletek itt.

Állami és EU-s pénzből épül a balatoni luxus rehabilitációs centrum és golfklubb

Az élsportolókra és magas jövedelmű vendégekre számító hotel az államtól, a luxus körülményeket nyújtó rehabilitációs közpönt pedig az Európai Uniótól kapott milliárdokat. A környezeti hatásvizsgálat elmaradt, és amikor a beruházást intéző golfklub elnöke megtudta, hogy a 24.hu érdeklődik a projekt után, letették a telefont. Részletek itt.

Autósok tízezrei segítségével elkészítették a 10 legmegbízhatóbb terepjáró listáját 

Fotó: National Motor Museum/Heritage Images via Getty Images

A brit What Car? magazin 18 ezer olvasóját kérte meg arra, hogy mondják el a véleményüket autójukról. Ennek alapján írták össze a legmegbízhatóbb új és fiatal középkategóriás szabadidőjárművek listáját. Íme a rangsor.

Csütörtökön újabb hidegfront jön, de nem sokáig fog tartani

A csütörtökön érkező hidegfront hatására átmenetileg több lesz a felhő, és enyhén visszaesik a hőmérséklet, de a hétvégén ennek már nyoma sem lesz. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát

képcím

Orbán szerint jövőre akár 5 százalékra is csökkenhet az...

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok