Kiderült, miből él Kulka János

Startlap - Startlap
A színész egészségügyi állapota miatt két éve nem vállal színházi szereplést, és egyelőre nem tudni, mikor állhat újra színpadra.

Kulka János két évvel ezelőtti sztrókja óta nem szerepel színházban, habár tavaly pár napot már forgatott az Ujj Mészáros Károly rendezésével készült  X. cí­mű filmjében. A Katona József Színház két hónappal ezelőtti közleményében jelezte, hogy Kulka továbbra is társulatuk tagja, tehát ennek megfelelően minden bizonnyal megkapja az ezért járó közalkalmazotti fizetését, azonban az előadásokért járó plusz pénztől elesik, írja a Bors.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miből tud megélni a színész ilyen körülmények között. A lap szerint valószínűleg az Életképek és a Szomszédok című sorozatok jogdíjai segítik át a nehéz időszakon. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda táblázata alapján akár egész szép összegről is szó lehet: a médiaszolgáltató jellegétől függően 1920 és 12 800 forint közötti percenkénti jogdíj illeti Kulkát azokért a felvételekért, amelyeken korábban szerepelt.

Arra a kérdésre, hogy vajon mikor állhat a színész újra a világot jelentő deszkákra, egyelőre nem kí­vánt válaszolni a színház, de egy Kulkához közeli barát pozitívan nyilatkozott a művész állapotáról.

“Lényegesen jobban van, sokat javult az állapota. Igyekszik társasági életet élni, amikor csak teheti, kimozdul, és próbál em­berek között lenni. Ebben hatalmas segítségére van a testvére, Janina, aki az elmúlt két évben minden pillanatban mellette volt. Nagyon remélem, hogy hamarosan az életét jelentő színpadra is vissza tud állni” – fejtette ki a barát.

Címlapkép: MTI Fotó/ Kovács Tamás

 

Ez is érdekelhet

képcím

Molnár Gusztáv felesége kipakolt: durva ügyek állnak a válásuk...

képcím

G.w.M kemény szavakkal ment neki a gyerekei anyjának - Nagy Melanie...

képcím

Szakított Tolvai Reni és Kállay-Saunders András