Kiderült, kik jutottak tovább A Dal első válogatóján

Startlap - Startlap
Egy hét múlva újabb tíz előadót hallgatnak meg.

Több száz jelentkezőből harmincan mérettethetik meg magukat A Dal versenyében, amelynek győztese indul majd az Eurovízió tel-avivi döntőjén négy hónap múlva – írja a 24.hu

A szabályok és a műsor menete a régi: a válogatókon tíz előadót hallgatnak meg, akik közül hatan jutnak tovább a legjobb tizennyolcba, hogy aztán február 23-án kiválasszák a győztes produkciót. A zsűri viszont kicsit változott: Both Miklós és Mező Misi mellé Frenreisz Károly és Schell Judit helyére Nagy Feró és Vincze Lilla került.

Vincze túl kedvesen értékel minden előadót, de Both és Feró nem félnek a kemény kritikától. Az X-Faktorral ellentétben viszonylag gyorsan lezajló műsor mostani adásában a portál szerint Szekér Gergő Madár, repülj! című száma és Oláh Gergő magasan kiemelkedett az egyébként roppant vegyes műfajű próbálkozások közül.

 

 

 

 

Forrás: Médiaklikk/ Duna TV

 

 

 

 

Mint írják, “egy közepesen gyenge két óra után” Oláh Gergő, Szekér Gergő, Antal Tímea feat. Demko Gergő, a Konyha és a Nomad jutott tovább, valamint a közönség szavazatával DENIZ is. Utóbbi a 24 szerint a “közhelyrap csúcsa”, olyan rímekkel, mint hogy “tudom, Rómában milyen az olasz pizza, meg hogy Vegas este mennyire gizda”. A négy kieső Pátkai Rozina, Váray László, Hamar Barni és Berkes Olivér volt.

Ez is érdekelhet

képcím

Kálmán Olga lesz a DK frakciószóvivője

képcím

Mennyit tudsz a budai Vár különleges titkairól? Kvíz

képcím

Oláh Ibolya: Örök másodikból felléphettem a dobogóra