Kiderült, hol tölti az éjszakákat Hosszú Katinka

Startlap - Startlap
A Blikk úgy tudja, az úszónő idén még nem járt a Duna Arénában.

Mint csütörtökön megírtuk, Hosszú Katinka visszatért Amerikából Magyarországra, és tegnap reggel – több napos kihagyás után – ismét életjelet adott magáról a közösségi oldalán.

Az úszónő tehát ismét Budapesten tartózkodik, de a Blikk úgy tudja, hogy férjével közös albérletük helyett egyelőre egy budapesti hotelban tölti az éjszakákat.

Egy, az Iron Aquaticshez közel álló informátorára hivatkozva a lap most azt írja, Katinkának és férjének, Shane Tusupnak már december 27-én meg kellett volna kezdeniük a közös munkát, de a magánéleti válságuk miatt ez egyelőre nem történt meg.

Ez azért is érdekes, mert Hosszú Katinka még decemberben bejelentette indulási szándékát a 20 ezer euró összdíjazású luxemburgi Euro Meet elnevezésű versenyen. Egyelőre nincsenek információk arról, hogy olimpiai bajnokunk megkezdte-e a felkészülést a január végén megrendezésre kerülő versenyre.

Továbbá az is kérdés, hogy a jövő csütörtöki M4 Sport–Az Év sportolója gálára együtt érkezik-e a pár, ha egyáltalán részt vesznek a díjkiosztón. Hosszú Katinka ugyanis bekerült a női sportolók között a legjobb háromba, akárcsak Shane Tusup, akit az év edzőjének jelöltek.

 

Címlapfotó: MTI – Soós Lajos

Ez is érdekelhet

képcím

Az ukránok szerint Porosenko Orbánnal találkozott volna, ezért...

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Megszületett Hosszú Katinka gyermeke